A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Túrós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Túrós. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 10., hétfő

Málnás túrótorta

 Hozzávalók:

az alaphoz: 30 dkg darált keksz, 15 dkg vaj.

a krémhez. 50 dk krémes túró2 dl tejszín, 20 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 dkg zselatin.

a málnás réteghez: 25 dkg málna, 5 dkg porcukor, fél citrom leve, fél dkg zselatin.

Elkészítése:

 A darált kekszet összemorzsoltam a vajjal, majd egy 24 cm-s tortaformába nyomkodtam. / én tettem a forma aljába folpack fóliát is./

A túrót összekevertem a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a keményre felvert tejszínhabbal.

A zselatint egy kis kávéspohárban kevés vízzel elkevertem, majd mikróban langyosra melegítettem, és a krémhez kevertem. az elkészült krémet a darált kekszes alapra öntöttem. Hűtőbe raktam, míg a málnás réteget el készítettem.

A málnát össze turmixoltam, majd hozzáadtam a porcukrot, és a citromlevet. A zselatint szintén elkevertem kevés vízben, folyósra melegítettem, és a málnás keverékhez adtam, és összekevertem.

A málnás részt ráöntöttem a túrós krémre, majd ismét a hűtőbe raktam dermedni.

A tortát meg lehet szórni friss málnával, díszíteni.

Forrás: Taste S Hanna receptje alapján.






2023. április 30., vasárnap

Pohanyós sajtos kocka

 Hozzávalók: 

 25 dkg liszt, 25 dkg tehéntúró, 25 dkg vaj, 1 teáskanál só, fél csomag sütőpor, 1 tojás, egy kis tejföl ha szűkséges.

a tetejére: 1 db tojássárgája, 1fél evőkanál tejföl, reszelt sajt, szezámmag ízlés szerint.

A lisztet egy mélyebb tálba szitáltam, hozzáadtam a túrót, sót, sütőport, és a hideg vajat reszelve adtam hozzá. Gyors mozdulatokkal összegyúrtam, és be raktam a hűtőbe 30 percre, de lehet egy éjszakára is benn hagyni.

Pihentetés után a tésztát lisztezett felületen  1 cm vastagságúra kinyújtottam, lekentem a tojás és a tejföl keverékével. Ezután reszelt sajttal szórtam meg.

A tésztából tetszés szerinti négyzeteket vágtam, majd sütőpapírral fedett sütőlemezre rakosgattam őket.

Előmelegített 180 fokos  sütőben 15- 20 perc alatt kisültek.

Forrás: www. sobors.hu






2022. október 8., szombat

Meggyes - túrós pite

 Hozzávalók:

 a tésztához: 12, 5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, 12, 5 dkg finomliszt, 2 dkg kakaópor, fél csomag sütőpor, 3 dkg Dia Wellness 1:4 édesítőszer, vagy 12 dkg kristálycukor, 1 tojássárgája,  2 kávéskanál vanília aroma, 12, 5 dkg vaj, kb. 5 dkg tejföl/ annyi hogy összeálljon a tészta./

 a töltelékhez: 50 dkg rögös túró, 3, 5 dkg Dia Wellness 1:4 édesítőszer, vagy 15 dkg porcukor, 2 kávéskanál vanília aroma, 1 tojássárgája, 2 tojásfehérje.

30- 35 dkg magozott meggy, 1 evőkanál liszt.

Elkészítése:

 A tészta száraz hozzávalóit elkevertem, majd a többi hozzávalóval összegyúrtam, és beraktam a hűtőbe. 

A töltelékhez a túrót a tojássárgájával , az édesítőszerrel, az  aromával egy villával áttörtem, majd beleforgattam a két habbá vert tojáshabot.

A tészta 1/3 részét lisztezett felületen  kinyújtottam, és egy sütőpapírral bélelt 20 x 30 cm-s tepsibe helyeztem. Az elkészült túrós tölteléket rásimítottam. A lecsepegtetett meggyet átforgattam a lisztben, és a túrós töltelék tetejére borítottam. A maradék tésztát kinyújtottam, és befedtem vele a tetejét. Villával még megszurkáltam, hogy az esetleges gőz távozni tudjon.

Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt kisült.

Forrás: instagram : mentesen édesebb: Mirtill






2022. szeptember 4., vasárnap

Túrós - rácsos sütemény

 Hozzávalók:

a tésztához: 35 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 15 dkg zsír, 10 dkg porcukor, 1 tojás.

a töltelékhez: 50 dkg túró, 20 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 10 dkg tejföl, 1 citrom reszelt héja, 2 tojás, 1 csomag vaníliás pudingpor, 10 dkg házi, bármely ízű lekvár.

Elkészítése:

 A tésztához a lisztet összeforgattam a sütőporral, 1 csipet sóval. Hozzáadtam a zsírt, elkezdtem összemorzsolni, majd amikor már eléggé morzsalékos lett elkevertem benne a porcukrot. Beleütöttem a két tojást, és a tésztát gyors mozdulatokkal összegyúrtam. Ha szükséges 1- 2 evőkanál vizet hozzá lehet adni hogy könnyen nyújtható legyen.

A tésztát két részre osztottam úgy hogy az egyik a másiknak a duplája legyen. mindkét tészta darabot gombóccá formáztam, majd fóliába csomagolva legalább 30 percre a hűtőbe raktam.

Töltelékhez a túrót villával összetörtem, majd hozzáadtam a porcukrot, a vaníliás cukrokat, és a tejfölt. Belereszeltem a citrom héját, hozzáadtam a tojásokat, és alaposan összedolgoztam. Ezután a pudingport is elkevertem benne.

Egy 30 x 20 cm-s tepsit sütőpapírral kibéleltem.

A nagyobb tésztagombócot lisztezett felületen tepsi méretűre  kinyújtottam, majd a tepsibe fektettem.

Egyenletesen rásimítottam a túrós tölteléket. A maradék tésztát szintén lisztezett felületen vékonyra  kinyújtottam, majd csíkokra szeltem. Ezekkel berácsoztam a túrós réteg tetejét.

A süteményt az 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 - 35 percig sütöttem, majd kivettem, és a rácsok közé kentem a lekvárt, majd vissza tettem a sütőbe néhány percre / én most szederlekvárt használtam./ Ezalatt a tészta aranybarna lesz, és a lekvár rásül a töltelékre. Porcukorral lehet díszíteni a tetejét.









2022. július 17., vasárnap

Szórt ribizlis túrós pite

 Hozzávalók: 

 a tésztához: 25 dkg liszt, 1 púpozott evőkanál cukrozatlan sötét kakaópor,  csipetnyi só, 1 evőkanál porcukor, 12 dkg hideg vaj felkockázva, 1 tojás. 

  a túrókrémhez: 50 dkg túró, 1 dl tejföl, 1 tojás, 10 dkg porcukor, 1 citrom reszelt héja, 30 dkg ribizli.

Elkészítése:

 A tésztához a kakaóporral, a sóval, a porcukorral elkevert lisztet, és a vajat robotgéppel morzsásra kevertem. Hozzáadtam a tojást, és tovább kevertem. 20 percre hűtőbe raktam.

Addig elkészítettem a túrókrémet : a túrót a tejföllel és a tojással együtt botmixerrel simára kevertem, hozzáadtam a porcukrot és a citromhéjat.

Egy 20 x 30 cm-s tepsit kibéleltem sütőpapírral, és a morzsás tészta két harmad részét a tepsibe tettem, kézzel lelapogattam. Rásimítottam a túrókrémet, egyenletesen rászórtam a ribizlit, és a maradék tésztamorzsát. 

180 fokra előmelegített sütőben 30- 35 perc alatt megsült. Porcukorral lehet díszíteni a tetejét.


Forrás: Meglepetés magazin












2022. január 30., vasárnap

Túrós - pudingos rácsos pite /Dia Wellness módra is/

 Hozzávalók:

a tésztához: 25 dkg sima liszt, vagy / Dia Wellness sütőliszt/ 12 dkg vaj, 1 tojássárgája, 1 sütőpor,  5 dkg kristálycukor, vagy / 1 dkg Dia Wellness négyszeres édesítő/ tej kb. 30 ml annyi amennyit a tészta felvesz. 

a pudingos töltelékhez: 1 vaníliás pudingport, 5 dkg kristálycukorral vagy / 2, 5 dkg Dia Wellness négyszeres édesítővel/ 3, 5 dl tejben sűrű pudinggá főzöm. Hagyom langyosra hűlni.

a túrós töltelékhez: fél kg túró, 1 tojássárgája, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg porcukor, vagy/ 2, 5 dkg Dia Wellness négyszeres édesítő/

A maradék 2 tojásfehérjét kemény habbá vertem, és a túró töltelékbe óvatosan belekevertem.

A tésztát 2/3 és 1/3 arányban ketté vettem. A nagyobb tésztát kinyújtottam, és egy 30 x 20 cm-s sütőpapírral bélelt tepsibe helyeztem. /Pont csak egy lapot kell beletenni, az oldalakra már nem kell./

Először a túrós tölteléket kanalaztam rá, majd a pudingot simítottam el rajta.

Végül a maradék tésztából rudakat sodortam, és berácsoztam vele a süti tetejét.

Előmelegített 175 fokos sütőben kb. 40- 45 perc alatt kisült. Rá kell nézni, és fóliával le kell takarni ha a rácsok el kezdenek barnulni. Porcukorral lehet díszíteni a tetejét.

Forrás: Szabados Ágnes receptje nyomán.





2021. július 26., hétfő

Túrós málnás pite

 Hozzávalók:

a tésztához: 12, 5 dkg liszt, 1 evőkanál kakaópor, 1 teáskanál sütőpor, 5 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 5 dkg vaj, 1 tojás.

a töltelékhez: 5 dkg vaj, 25 dkg krémes túró, 10 dkg porcukor, 1 tojás, 1 csomag vanília ízű pudingpor, 10 dkg málna.

Elkészítése:

 A lisztet, a kakaót, és a sütőport egy tálba szitáltam. Hozzáadtam a cukrokat a vajat, a tojást, és gyorsan összedolgoztam. Cipóvá formáltam, majd fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe raktam.

A töltelékhez a túrót jól áttörtem a cukorral, hozzáadtam a tojást, a pudingport, és a puha  vajat. 

Habverővel krémesre kevertem. 

A tésztát kivettem a hűtőből, a kétharmadát akkora körlappá nyújtottam hogy ki tudjam vele bélelni a formát, és az oldalára is jusson egy kevés. A maradék tésztát vissza raktam a hűtőbe.

Egy 24 cm-s piteformát sütőpapírral kibéleltem, és a tölteléket belesimítottam. Rászórtam a málnát, kissé belenyomkodtam. A maradék tésztát ráreszeltem a tetejére.

180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsült.

Forrás: Blikk Nők Konyha





2020. október 25., vasárnap

Túrós - pudingos rácsos pite

 Hozzávalók:


 a tésztához: 25 dkg omlós liszt, 12 dkg vaj, 1 tojássárgája, 5 dkg kristálycukor, 1 csomag sütőpor, és annyi tej hogy könnyen nyújtható tésztát kapjunk.

a túrós töltelékhez: 50 dkg túró, 1 tojássárgája, 2 tojásfehérje kemény habbá verve, 1 csomag vaníliás pudingpor, 8- 10 dkg porcukor, fél citrom leve.

a pudingtöltelékhez: 1 csomag vaníliás pudingpor, 4, 5 dl tej, 8- 10 dkg porcukor.

Elkészítése:

A pudingot elkészítettem, a tejjel és a cukorral felfőztem, fóliával letakartam, és hagytam hűlni.

A túrót egy mély tálba krumpli nyomóval összetörtem, hozzáadtam a cukrot,a vaníliás cukrot, a citromlevet, az 1 tojássárgáját, és végül 2 tojásfehérje keményre felvert habját.

A tésztát összegyúrtam, 2/3 és 1/3 arányban kettévettem.

A nagyobb tésztát kinyújtottam, és egy 30 x 20 cm-s sütőpapírral kibélelt tepsibe helyeztem.

Ráborítottam a túrós tölteléket, majd rásimítottam a kihűlt pudingot.

A megmaradt tésztából rudakat formáztam, és berácsoztam a sütemény tetejét.

Előmelegített 180 fokos sütőben 40 percig sütöttem. 25 perc környékén alufóliával letakartam a tetejét, hogy ne barnuljon meg túlságosan.

Porcukorral díszítettem a tetejét.

Forrás: Olcsó de kiadós Receptek : Szabados Ágnes receptje nyomán.







2020. augusztus 23., vasárnap

CH csökkentett habkönnyű citromos túrós - szedres szelet

 Hozzávalók:


50 dkg zsírszegény túró, 1 kis doboz tejföl, 6 tojássárgája, 6 csapott evőkanál teljeskiörlésű tönkölydara, 1 púpos evőkanál 50 % -kal csökkentett Dia Wellness liszt, 1, 5 evőkanál Dia Wellness 4szeres édesítő, fél citrom kifacsart leve, 1 teáskanál vanília aroma, 6 tojásfehérje, szeder kb. 10 dkg 

Elkészítése:

A túrót a tejföllel elkevertem, hozzáadtam a 6 evőkanál darát, az 1 evőkanál lisztet, az  édesítőszert, a vanília aromát,  a citromlevet, és a 6 tojássárgájával jól összekevertem.

A 6 tojásfehérjét kemény habbá felvertem, majd a túrós krémbe óvatósan belekevertem.

Sütőpapírral kibélelt 30 x 20 cm-s tepsibe öntöttem a masszát, a tetejét szederszemekkel kiraktam, és előmelegített sütőben 180 fokon 35- 40 perc alatt megsütöttem.

A tetejét Dia Wellness porcukor helyettesítővel szórtam meg.

Forrás: Regina Ákli


2019. augusztus 18., vasárnap

Túrós krémes szederrel

Hozzávalók:

 a piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 6 evőkanál liszt, 
 1 evőkanál útifű maghéj, fél csomag sütőpor, 4 evőkanál víz.

a krémhez: 25 dkg túró, 33 dkg tejföl, / nagy dobozos / 15 dkg joghurt, fél citrom leve, 2 evőkanál kristálycukor, / aki édesebben szereti tehet bele több cukrot is/  1 csomag vaníliáscukor, 1 csomag zselatinpor, 4,5 dl tejszín, kb. 10 dkg szeder a tetejére.

Elkészítése:

 A tésztához a tojásokat szétválasztottam, és a fehérjéket kemény habbá vertem egy csipet sóval.
 A tojássárgákat habosra kevertem a cukorral,  a vaníliáscukorral, valamint négy kanál vizzel.
 A lisztben elkevertem a sütőport, és az útifű maghéjat.
 Apránként a tojásos keverékbe dolgoztam, majd beleforgattam a tojáshabot is.
A tésztát egy sütőpapírral bélelt 35 x 23 cm-s sütőformába simítottam, és előmelegített 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni.

A töltelékhez a túrót simára kevertem a tejföllel, joghurttal, a fél citrom levével.
A cukorral, és a vaníliáscukorral ízesítettem, és alaposan összedolgoztam.
A zselatint feloldottam egy kevés vizben a mikróban forrásig melegítettem, majd hagytam kissé kihűlni.
 Mikor már langyosra hűlt belekevertem a túrós krémbe.
A tejszínt kemény habbá vertem, majd a krémhez kevertem, és szilárdulásig beraktam a hűtőbe.

A kihűlt piskótára halmoztam az összeállt krémet, és a szeder szemekkel kiraktam a tetejét.
Tálalásig a hűtőben kell tartani.

Ötlet: Recepttár süteményes fűzet, Kovács Zsanett receptje alapján.






2019. július 27., szombat

Barackos túrós lepény

Hozzávalók:

a tésztához: 50 dkg túró, 3 tojás, 3 evőkanál búzadara, 1 csomag sütőpor, 10 dkg kristálycukor,  /vagy eritrit/ 6 dkg liszt, 1 teáskanál vanília aroma.

a töltelékhez: 50 dkg sárgabarack, 2 evőkanál rum, /vagy rum aroma/ 2 evőkanál kristálycukor, vagy
                       / eritrit/
a tetejére: 2 evőkanál zsemlemorzsa, vagy darált keksz, 6 dkg vaj, de szerintem elég 4 dkg is akkor nem lesz kissé zsíros az alja.

Elkészítése:

 A sárgabarackot megmostam, meghámoztam, és negyedekre vágtam, az eriritet rászórtam majd a rummal meglocsoltam.
A lisztet, a túrót, a tojások sárgáját, az eritritet, a búzadarát, a sütőport, a vanília aromát összekevertem egy mélyebb tálban.
A tojásfehérjéket kemény habbá vertem, majd a túrós keverékhez kevertem.

A tészta felét egy sütőpapírral kibélelt 20 x 30 cm-s tepsibe simítottam, megszórtam a barack felével, rátettem a maradék tésztát, majd a barack másik felét.
Megszórtam zsemlemorzsával, / de szerintem ki lehet próbálni darált kekszel is/ majd a vajat kis kockákra vágtam, és ráhelyeztem a tésztára.
Előmelegített 180 fokos sütőben 40 perc alatt megsütöttem.


2019. július 15., hétfő

Erdei gyümölcsös joghurttorta

Hozzávalók:

 az alaphoz: 25 dkg darált keksz, 3 dkg porcukor vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 12 dkg vaj, 50 ml tej.

az első töltelékhez: 10 dkg túró, 400 g natúr görög joghurt, 3 evőkanál kristálycukor vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 csomag zselatin fix.

a második töltelékhez: 1/ 2 kg erdei gyümölcs keverék / fagyasztott, vagy most nyáron málna, ribizli, meggy, szeder/  6 evőkanál kristálycukor vagy 2, 5 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 csomag zselatinpor.

a tetejére : gyümölcsök.

Elkészítése:

A darált kekszet összegyúrtam a vajjal, édesítővel, tejjel.
Egy 24 cm-s tortaformát kibéleltem sütőpapírral, és bele nyomkodtam a kekszes alapot.
A hűtőbe raktam dermedni.

A gyümölcskeveréket beleöntöttem egy közepes lábosba  az édesítőt belekevertem, majd forrásig felfőztem. A zselatint feloldottam 150 ml vizben, a mikróban kicsit melegítettem, majd a gyümölcskeverékbe kevertem. Hűvös helyre tettem hűlni, majd a hűtőbe raktam még szilárdulni.

A joghurtot, a túrót, az édesítőt, és a zselatinfixet összekevertem, hűtőbe raktam.

Mikor már a tőltelékek megdermedtek, elkezdtem összeállítani a tortát.
A kekszes alapra tettem pár evőkanál joghurtos krémet, rá pár kanál gyümölcskeverék, és igy folytattam a rétegezést, míg el nem fogyott mindkettő. Kicsi összekevertem a krémeket, elsimítottam a tetejét.  1 -2  órára hűtőbe raktam dermedni, utána szeleteltem.







2019. június 28., péntek

Rákóczi túrós tönkölyliszttel, és édesítővel

Hozzávalók:

a tésztához:  14 dkg teljeskiörlésű tönkölyliszt, 6 dkg fehér tönkölyliszt, 1 tojás, 12 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 2 dkg Dia Wellness édesítő.

a töltelékhez: 50 dkg túró, 2 db tojássárgája, 2 tojásfehérje, 2 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 teáskanál vanília aroma, 1, 5 evőkanál tejföl, 2 evőkanál búzadara.

a tetejére: 2 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 3 db tojásfehérje, ízlés szerint  baracklekvár.

Elkészítése:

 A tészta hozzávalóit összegyúrtam, és 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütöttem.
 A töltelékhez a túrót áttörtem, a tojásfehérjét kemény habbá felvertem.
 A túróhoz hozzáadtam az édesítőt, a vanília aromát, a tejfölt, a búzadarát, a két tojássárgáját, majd belekevertem a tojáshabot is.





Az elősütött lapot vékonyan megkentem baracklekvárral, elsimítottam rajta a  túrós tölteléket.
Visszatettem a sütőbe még 25 percre.

A fagyasztóból kivett, és már félig kiengedett 3 tojásfehérjét keményre felvertem az édesítővel.
Mikor már  megsült a töltelék is a tojáshabot nyomózsákba töltöttem, és becsikoztam vele a süti tetejét. További 8- 10 percig sütöttem, míg kissé barnás nem lett.

Forrás: Cookpad: Pataki Nelly receptje.




2019. június 25., kedd

Epres túrós brownie

Hozzávalók:

a tésztához: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg kristálycukor, / én 2, 5 dkg Dia Wellness négyszeres édesítőt használtam/
  3 tojás, 5 dkg vaj,  15 dkg liszt, / én 7, 5 dkg zabpehelylisztet, és 7, 5 dkg tönkölylisztel készítettem/
  1 csapott teáskanál sütőpor, 1 csapott kávéskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál kakaópor.

a töltelékhez: 25 dkg félzsíros tehéntúró, 1 csomag vaníliáscukor, 2 evőkanál kristálycukor, / én folyékony édesítőt használtam ízlés szerint/ 1 tojás, 2 csapott evőkanál zabpehely, 10 -15 dkg darabolt eper.

Elkészítése:

 Az étcsokoládét a vajjal megolvasztottam a mikróban.
A túrós töltelékhez valókat összekevertem.
Az egész tojásokat kikevertem az édesítővel, hozzáadtam az olvasztott vajas csokit, majd a sütőporral, szódabikarbónával, kakaóporral elvegyített liszttet is belekevertem.
A tésztamasszát egy sütőpapírral kibélelt 20 x 30 cm -s tepsibe simítottam, majd egy evőkanállal ráhalmoztam a túrós tölteléket. A darabolt epret rárakosgattam.

Előmelegített 160 fokos légkeveréses sütőben 20 - 25 percig sütöttem.
Nem szabad túl sütni, akkor jó ha a belseje még egy kicsit ruganyos, ragacsos.

Forrás: https://gabicsek.blogspot.com/2019/06/epres-turos-brownie.html






2019. június 17., hétfő

Epres túrós pite

Hozzávalók:

a tésztához : 20 dkg omlós liszt, 5 dkg kristálycukor,  1 csomag vaníliáscukor, 2 evőkanál tejföl,
 1 tojássárgája,  10 dkg vaj, 1 teáskanál sütőpor, csipet só.

a töltelékhez: 50 dkg túró, 3 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő vagy 12 dkg kristálycukor, 1 db tojássárgája, 2 db tojásfehérje, 1 dl tejföl, 1 csomag vaníliás pudingpor, 2 dkg étkezési keményítő, 1 csomag vaníliáscukor, 30- 40 dkg eper.

Elkészítése:

  Egy tálba szitáltam a lisztet, hozzáadtam a sót, a  sütőport, a cukrot, és a darabolt vajjal elkezdtem összemorzsolni, mikor már morzsalékos hozzádolgoztam a vaníliát, tojássárgáját,  tejfölt, és gyors mozdulatokkal összegyúrtam.
Fóliába csomagoltam, és 30 percre hűtőbe raktam. Ezt követően lisztezett felületen kinyújtottam.
 Egy 28 cm átmérőjű kivehető aljú piteformát kivajaztam, liszteztem, és belehelyeztem a kinyújtott tésztát. Villával megszúrkáltam több helyen, és 180 fokon 10 percig sütöttem. / Nekem kicsit ebbe a formába sok lett a tészta, ezért még 2 kis formába is raktam tésztát, tölteléket, epret./

A túrót áttörtem villával, hozzáadtam a tejfölt, a tojásárgáját, az édesítőt, a vaníliáscukrot, a vaníliás pudingot, a keményítőt, és végül beleforgattam a keményre felvert 2 tojásfehérjét.
A pite tetejére kentem, és megraktam a tisztított, darabolt eperrel.
Visszaraktam a sütőbe, és még 15- 20 percet sütöttem.

Forrás: Femina.







2019. június 14., péntek

Ricottás - sajtos pogácsa


Hozzávalók:

 25 dkg ricotta vagy túró, 25 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg liszt, fél tojás a másik felét a lekenéshez használtam fel, 2, 5 dkg élesztő, 1 teáskanál só, kb. 10 dkg reszelt sajt, de lehet tökmagot is használni.

Elkészítése:

 Egy tálban a ricottát, a vajat, a  lisztet, a sót, a fél tojást, és az élesztőt alaposan összegyúrtam.
 Lisztezett felületen kinyújtottam kb 2, 5 dkg reszelt sajttal megszórtam, összehajtogattam, és hagytam kelni 20 percet. Utána megint kinyújtottam, újból megszórtam 2, 5 dkg reszelt sajttal, megint hajtogattam, kelni hagytam. Utoljára szintén kinyújtottam, megszórtam 2, 5 dkg reszelt sajttal, és még 20 percet pihentettem, majd kinyújtottam 1 cm vastagságúra.
Kisebb pogácsa szaggatóval kiszaggattam,  és egy sütőpapírral fedett sütőlemezre rakosgattam őket.A fél tojással lekentem a pogácsákat, és a tetejüket megszórtam a maradék reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt kisültek.

Eredetileg csak egyszer kell hajtogatni, és elég egyszer kinyújtani, majd szaggatni, és lehet sütni.

Forrás:  Cookpad

2019. április 11., csütörtök

Meggyes túrós süti

Hozzávalók:

  50 dkg túró, 20 dkg natúr joghurt, 5 evőkanál búzadara, 5 evőkanál kristálycukor / vagy 4 dkg eritrit/ 1 teáskanál vanília aroma, 2 db tojás, 5 evőkanál liszt, / vagy szénhidrát csökkentett liszt / 1 teáskanál sütőpor,
 30 dkg fagyasztott, majd kiolvasztott meggy.

Elkészítése:

 A tojásokat felvertem a cukorral, hozzáadtam a túrót, a joghurtot, majd a liszttel elkevert sütőport, és a búzadarát is belekevertem.
Végül a lecsepegtetett  meggyet is hozzákevertem.
A masszát egy sütőpapírral kibélelt 20 x 30 cm-s tepsibe simítottam, és előmelegített 180 fokos sütőben 30 - 35 perc alatt megsütöttem.
Mikor kihűlt porcukorral megszórtam a tetejét.

Forrás: Cookpad: Miss /S/ X receptje



2019. március 3., vasárnap

Meggyes túros süti

Hozzávalók:

 50 dkg túró, 20 dkg natúr joghurt, 5 evőkanál búzadara, 5 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaníliáscukor, 2 db tojás, 5 evőkanál liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 üveg meggybefőtt.

Elkészítése:

  A tojásokat felvertem a cukorral, hozzáadtam a túrót, a joghurtot. A  sütőporral elkevert lisztet és búzadarát is  belekevertem. Végül kanállal hozzákevertem a lecsöpögtetett meggybefőttett.
A masszát egy sütőpapírral kibélelt 20 x 30 cm-s tepsibe simítottam, és 180 fokon 40 percig sütöttem.
Porcukorral díszítettem a tetejét.

Forrás: cookpad.