A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Torta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Torta. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 10., hétfő

Málnás túrótorta

 Hozzávalók:

az alaphoz: 30 dkg darált keksz, 15 dkg vaj.

a krémhez. 50 dk krémes túró2 dl tejszín, 20 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 dkg zselatin.

a málnás réteghez: 25 dkg málna, 5 dkg porcukor, fél citrom leve, fél dkg zselatin.

Elkészítése:

 A darált kekszet összemorzsoltam a vajjal, majd egy 24 cm-s tortaformába nyomkodtam. / én tettem a forma aljába folpack fóliát is./

A túrót összekevertem a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a keményre felvert tejszínhabbal.

A zselatint egy kis kávéspohárban kevés vízzel elkevertem, majd mikróban langyosra melegítettem, és a krémhez kevertem. az elkészült krémet a darált kekszes alapra öntöttem. Hűtőbe raktam, míg a málnás réteget el készítettem.

A málnát össze turmixoltam, majd hozzáadtam a porcukrot, és a citromlevet. A zselatint szintén elkevertem kevés vízben, folyósra melegítettem, és a málnás keverékhez adtam, és összekevertem.

A málnás részt ráöntöttem a túrós krémre, majd ismét a hűtőbe raktam dermedni.

A tortát meg lehet szórni friss málnával, díszíteni.

Forrás: Taste S Hanna receptje alapján.






2021. február 14., vasárnap

Epres, tejszínes joghurt torta

A mai születésnapomra sütöttem ezt a finom epres tortát!

 Hozzávalók:

Egy 5 tojásos piskóta 22 cm -s tortaformában sütve.

A krémhez: 1, 25 dl görög joghurt, 20 dkg eper/ most fagyasztott, kiolvasztott/ 4 dl tejszín, 10 dkg porcukor, 2 púpos teáskanál étkezési zselatin, 1 dl víz.

Elkészítése: 

A piskóta tortát megsütöttem, majd hagytam kihűlni.


A krémhez a joghurtot összekevertem a porcukorral, és az eperrel.

A zselatint belekevertem 1 dl vízbe, és egy kisebb csészében langyosra melegítettem a mikróban.

A joghurtos krémbe kevertem a felolvadt zselatint.

A 4 dl tejszínt keményre felvertem, és hozzáadtam a joghurtos zselatinos krémhez.

Fél órára beraktam a hűtőbe dermedni.

A kihűlt piskóta karikát három felé vágtam fel, az alsó, középső, és felső lapra kentem a krémből plusz az oldalára is.  

A maradékból pedig kidíszítettem a tortát.

Pár óra állás után lehet is szeletelni.









2020. augusztus 3., hétfő

Babapiskótás - gyümölcsös joghurtos torta

Hozzávalók:

40 dkg málna, szeder vegyesen, 10 - 15 db babapiskóta, 1 nagy pohár natúr joghurt, 2 csomag zselatin fix, 2 dl tejszín, 1, 5 dkg Dia Wellness negyedannyi édesítő.

Elkészítése:

A málna, szeder háromnegyed részét kicsit összetörtem, és elkevertem a joghurttal,az édesítővel, és a 2 csomag zselatin fix-el.
A habtejszínt keményre felvertem, és a joghurtos massához kevertem.

Egy 26 cm-s tortaformát folpackkal  kibéleltem, a megmaradt málnát, szedret az aljára helyeztem, és ráöntöttem a krémet. A tetejére raktam a babapiskótákat, majd a folpackot ráhajtottam, és a hűtőbe raktam dermedni. Másnapra az igazi, addigra a piskóta kellően megpuhul.
Ki lehet még díszíteni  a tálalás előtt gyümölccsel.

Forrás: Cookpad



2019. július 15., hétfő

Erdei gyümölcsös joghurttorta

Hozzávalók:

 az alaphoz: 25 dkg darált keksz, 3 dkg porcukor vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 12 dkg vaj, 50 ml tej.

az első töltelékhez: 10 dkg túró, 400 g natúr görög joghurt, 3 evőkanál kristálycukor vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 csomag zselatin fix.

a második töltelékhez: 1/ 2 kg erdei gyümölcs keverék / fagyasztott, vagy most nyáron málna, ribizli, meggy, szeder/  6 evőkanál kristálycukor vagy 2, 5 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 csomag zselatinpor.

a tetejére : gyümölcsök.

Elkészítése:

A darált kekszet összegyúrtam a vajjal, édesítővel, tejjel.
Egy 24 cm-s tortaformát kibéleltem sütőpapírral, és bele nyomkodtam a kekszes alapot.
A hűtőbe raktam dermedni.

A gyümölcskeveréket beleöntöttem egy közepes lábosba  az édesítőt belekevertem, majd forrásig felfőztem. A zselatint feloldottam 150 ml vizben, a mikróban kicsit melegítettem, majd a gyümölcskeverékbe kevertem. Hűvös helyre tettem hűlni, majd a hűtőbe raktam még szilárdulni.

A joghurtot, a túrót, az édesítőt, és a zselatinfixet összekevertem, hűtőbe raktam.

Mikor már a tőltelékek megdermedtek, elkezdtem összeállítani a tortát.
A kekszes alapra tettem pár evőkanál joghurtos krémet, rá pár kanál gyümölcskeverék, és igy folytattam a rétegezést, míg el nem fogyott mindkettő. Kicsi összekevertem a krémeket, elsimítottam a tetejét.  1 -2  órára hűtőbe raktam dermedni, utána szeleteltem.







2019. július 1., hétfő

Erdei gyümölcsös sajttorta

Elkészítése:

  a laphoz: 25 dkg darált keksz, 3 dkg porcukor, vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 12 dkg vaj, 50 ml tej.
  a krémhez: 50 dkg krémsajt, 15 dkg porcukor vagy 4 dkg Dia welness 4 szeres édesítő, 2, 5 dl tejszínhab.
a tetejére: 50 dkg erdei gyümölcs keverék, 10 dkg porcukor, vagy 2, 5 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 dl víz, 2 dkg zselatin.

Elkészítése:

Egy kis lábosba tettem az erdei gyümölcsöket / én most felerészt fagyasztott keveréket és friss gyümölccsel készítettem/ hozzáadtam az édesítőt, az 1dl víz felét.
A másik felét a zselatinnal kikevertem, és a mikróban kicsit melegítettem.
 Mikor már elkezdett forrni a gyümölcskeverék, levettem a gázról, és belekevertem a feloldott zselatint. Hideg helyre tettem majd a hütőbe raktam szilárdulásig.

Ezután elkészítettem a kekszes alapot, a hozzávalókat egy tálba raktam, és alaposan összedolgoztam.
Mikor már összeállt egy 24 cm- s kibélelt tortaformába nyomkodtam, majd beraktam a hűtőbe.

Utánna elkészítettem a krémet, egy tálban a krémsajtot kikevertem az édesítővel, majd hozzáadtam az előzőleg kemény habbá vert tejszínt.

A kekszes alapra kentem a krémet, végül a kellően megszilárdult gyümölcskeveréket tettem rá.
Pár óra állás után már lehet szeletelni is.

Forrás: Cookpad: Nagy Izidóra receptjét  variálltam át saját ízlés szerint.





2019. február 25., hétfő

Áfonyás - málnás torta

Hozzávalók:

  a piskótához: 5 db tojás, 10 dkg kristálycukor, 10 dkg liszt, csipet só, 1 kávéskanál sütőpor.
  a gyümölcsös réteghez: 20 dkg málna, 5 dkg áfonya/ de bármilyen más erdei gyümölccsel el lehet készíteni/ 10 dkg kristálycukor.
  a krémhez: 3 dkg étkezési keményítő, 2 dl tej, 3 dkg vaj, 10 dkg kristálycukor, 4 dl hideg habtejszín, 8 g zselatin.
  a díszítéshez: 10 dkg áfonya/ vagy más erdei gyümölcs/

Elkészítése:

 A piskótához a tojásokat ketté választottam, a fehérjét habbá vertem a cukorral, belekevertem a tojássárgáját, végül beleforgattam a sóval, sütőporral elkevert lisztet is.
Egy sütőpapírral kibélelt 24 cm-s tortaformába öntöttem, és előmelegített sütőben 200 fokon 12 -15 perc alatt megsütöttem.

A gyümölcsös réteg hozzávalóít összeturmixoltam, felforraltam, végül leszűrtem hogy ne legyen benne mag. Hagytam kihűlni.

A krémhez a keményítőt feloldottam egy kevés tejben. A maradék tejet, a vajat, és a cukrot felforraltam, majd a keményítős tejjel besűrítettem.

Ha kihűlt simára kevertem, majd óvatósan beleforgattam az előzőleg keményre felvert tejszínt.
A zselatint egy kevés vizben feloldottam, a mikróban felmelegítettem, és hozzákevertem a krémhez.

A krémet kettéválasztottam, a gyümölcsszószból 2 evőkanálnyít félretettem, a többit a krém egyik feléhez kevertem. A kétféle krémet még hagytam fél órát szilárdulni, utána töltöttem meg a piskótát.

A piskótát kettévágtam, és alját egy tortatartóra  helyeztem, rásimítottam a gyümölcsös krémet,majd ráhelyeztem a piskóta másik felét.
A maradék fehér krémmel befedtem a tetejétét az oldalát, a félretett szószt rákanalaztam, és próbátam márványos mintát  rajzolni  rá egy fogpiszkálóval. / Ez nekem kevésbé sikerült/
Áfonya szemekkel díszítettem a tetejét.
Ha annyira szép nem is , de legalább finom lett.







2018. november 5., hétfő

Pálinkás étcsokoládétorta

Hozzávalók:

  a piskótához: 4 tojás, 8 dkg kristálycukor, 2 evőkanál kakaópor, 7 dkg liszt.

  a krémhez: fél dl szilvapálinka/ én csak 25 ml -t tettem bele/ 10 dkg szilvalekvár, 5 dl tejszín, + 1dl a díszítéshez, 10 dkg porcukor, 20 dkg étcsokoládé, 10 dkg kakaós keksz morzsásra törve a tortára.

Elkészítése:

  A piskótához a tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét habbá vertem a cukorral, majd belekevertem a tojássárgákat is. Végül beleforgattam a kakaóporral átszitált lisztet.
 Egy 24 cm-s kapcsos tortaformát sütőpapírral kibéleltem, beletöltöttem a masszát.
 160 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem./ tűpróbával nem árt ellenőrizni/
  A kihűlt piskótát kétfelé vágtam.

 A pálinkát belekevertem a lekvárba, és megkentem a két piskótalapot.
 Az egyik piskótalapot visszahelyeztem a tortaformába.

A tejszínt kemény habbá vertem, belekevertem a gőz felett megolvasztott, kissé meleg  étcsokoládét.
A krémmel megtöltöttem a két tortalapot, úgy hogy a tetejére, és az oldalára is került krém.
Beraktam a hütőbe, és egy éjszakát pihentettem./ Legalább 2 óra dermedés kell neki./

Másnap kakaós morzsával borítottam be az oldalát, tejszínhabbal, és krémmel díszítettem ki a tetejét.
/ Én még hagytam annyit a krémből, hogy jusson a díszítésre is/

Forrás: Nők Lapja Konyha Desszert különszáma.













2018. szeptember 15., szombat

Tejcsokoládés mogyorótorta

Hozzávalók:

  a piskótához: 6 tojás, 12 dkg kristálycukor, fél csomag sütőpor, 15 dkg liszt.
  a krémhez: 4 dl tej, 10 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliás pudingpor, 20 dkg vaj, 15 dkg mogyorókrém, 10 dkg tejcsokoládé, 1 evőkanál olaj, 15 dkg aprított mogyoró, 16 egész mogyoró a díszítéshez.

Elkészítése:

 A piskótához a tojásokat kettéválasztottam, a fehérjéből a cukorral kemény habot vertem, majd hozzáadtam a tojássárgákat, végül beleforgattam a sütőporral elkevert lisztet.
A masszát egy sütőpapírral kibélelt 24 cm -s tortaformába öntöttem, és 160 fokra előmelegített sütőben 40 - 45 perc alatt készre sütöttem. Mikor kihűlt 3 lapba vágtam.

A krémhez a tejet egy kisebb lábosba öntöttem belekevertem a cukrot, vaníliáspudingport, és sűrü pudingot főztem belőle. Mikor kihűlt belekevertem a puha vajat, és a mogyorókrémet, majd alaposan kihabosítottam, és beraktam a hűtőbe.

A tejcsokoládét az olajjal felolvasztottam a mikróban.
Az első tortalapra öntöttem az olvasztott csokoládé felét, elkentem, és megszórtam tetszőleges aprított mogyoróval. A második lapra kentem a maradék csokoládét, ezt is megszórtam mogyoróval.
Hagytam 10 percig dermedni a csokoládés lapokat,a  hűtőbe is rakhatjuk.

Az első csokoládés lapot tortaálványra tettem, és rákentem a krém harmadát, rátettem a másik csokoládés lapot, erre is krémet kentem, végül befedtem a harmadik lappal.
 A torta oldalára, és a tetejére kentem annyi  krémet hogy egy kevés maradjon díszítésre is, majd körbepaníroztam mogyóróval.
A maradék kis krémet habzsákba raktam, és a torta  tetejére kis stuffokat nyomtam, a tetejükre raktam az egész mogyorószemeket. / Az egész  mogyorószemeket forró sütőbe raktam pár percre, hogy a héjukat könnyen eltudjam távolítani./Végül a tortára szórtam a maradék aprított mogyorót, és hűtőbe raktam a tortát tálalásig.

Forrás: Nők Lapja Konyha desszert különszáma.








2018. május 3., csütörtök

Villámgyors áfonyás túrótorta

Hozzávalók:

  50 dkg túró, 12 dkg porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 2 tojás, 1 csomag vaníliás pudingpor,
  2 dl tejföl, fél citrom reszelt héja, 20 dkg áfonya. / én most fagyasztott málnával potóltam pár hiányzó dekát/

Elkészítése:

  A túrót villával  összetörtem, majd hozzáadtam a két féle cukrot, a két tojást, és az egészet összedolgoztam. Belekevertem a tejfölt, a pudingport, a reszelt citromhéjat, majd a túrós krémet egy sütőpapírral borított 26 cm-s  kapcsos tortaformába öntöttem.
Az áfonyát megmostam, a málnát kiengedtem, és a tortára rakosgattam őket.
Nem árt kissé megmozgatni a tortaformát, hogy a gyümölcsök kissé belesüppedjenek a masszába.
180 fokra előmelegített sütőben 25 - 30 perc alatt elkészült.
Díszitésként porcukrot szórtam a torta tetejére.

Forrás: http://fincsi.hu/2017/02/09/villamgyors-afonyas-turotorta/




2018. április 2., hétfő

Tejszínes gyümölcsös torta

Hozzávalók:

 a tortalaphoz: 5 db tojás, 16 dkg kristálycukor, 8 dkg finomliszt, 8 dkg étkezési keményítő,
1 teáskanál sütőpor, 3 dkg kakaópor.

  a töltelékhez: 5 dl tejszín, 1, 5 dkg zselatin, 25 dkg eper, 25 dkg málna, / most persze fagyasztottat használtam/ 7 dkg tejcsokoládé reszelve.

 a díszítéshez: 4 dl tejszín, 1 evőkanál porcukor,  3 zacskó vaníliás cukor, 2 tasak habfixáló, 10 - 15 dkg málna, tortadara, fondant.

Elkészítése:

  A tojások fehérjét 4 evőkanál vízzel kemény habbá felvertem.
  A tojások sárgáját kikevertem  a 2 evőkanál vízzel, a cukorral, majd belekevertem az étkezési keményítővel, sütőporral, kakaóporral elvegyített lisztet.

Egy 26 cm-s tortaformába sütőpapírt helyeztem, és belesimítottam a masszát.
Előmelegített sütőben 175 fokon 25 -30 percig sütöttem.

A zselatint belekevertem 50 ml vízbe.
Az 5 dl tejszínt az 1 evőkanál cukorral, 1 tasak vaníliás cukorral kemény habbá felvertem.
A zselatint 15 másodpercre beraktam a mikróba, hogy folyékony állagú legyen.
A folyékony zselatinhoz a tejszínből kivettem pár evőkanállal és összevegyítettem őket.
Beleforgattam a lereszelt csokoládét, és a felolvasztott, leszűrt gyümölcsöket.

A kihűlt tortát kétfelé vágtam, visszaraktam a tortaformába, és a karimát köré pattintottam.
Az alsó tortalapra kentem a krémet, a másik lappal befedtem, és a hűtőbe raktam éjszakára.
/ Legalább 3- 4 órát kell pihentetni a hűtőbe/

Másnap a tortát kivettem a hűtőből, és áttettem egy tortatálra.
A 4 dl tejszínt kemény habbá felvertem a 2 tasak vaníliás cukorra, habfixálóval.
Habzsákba töltöttem a tejszínt és kidíszítettem vele a torta oldalát, és a tetejét is.
Szórtam rá színes tortadarát, kis fondant tojásokkal kiraktam, és málnát helyeztem még rá.
Egy óra hűtés után lehet felvágni, forró vízbe mártott késsel lehet szeletelni.

Ötlet: Tina konyha 2006-s száma.











 

2018. március 20., kedd

Citromtorta

Anyósom születésnapjára készítettem el ezt a finom tortát.

Hozzávalók:
  a piskótalaphoz: 5 tojás, 10 dkg finomliszt, 1 kávéskanál sütőpor, 10 dkg kristálycukor, csipet só.

  a krémhez: 4 dl tej, 4 evőkanál kristálycukor, 15 dkg  puha vaj, 1 csomag vaníliás pudingpor, 5 dkg porcukor, 1 citrom leve. / aki citromosabban szeretné tehet bele 2 citrom levét is/

  a tetejére: 2 dl tejszín, 1 zacskó habfixáló, 1 evőkanál porcukor.

Elkészítése:

   A  tortalapot megsütöttem egy 24 cm-s tortaformába, és hagytam kihűlni.
   A krémhez a tejet egy lábosba öntöttem, belekevertem a pudingport, kristálycukrot, és felfőztem.
   Hideg helyre tettem hűlni.
   A puha vajat kikevertem a porcukorral, majd hozzáadtam a kihűtött pudingot, citromlével ízesítettem, és jól átkevertem.

A piskótalapot három felé vágtam, megkentem a krém harmadával, rá a másik lap, krém, majd rátettem a tetejét, és a maradék krémet a tetejére és az oldalára kentem.
Beraktam a hűtőbe dermedni.
Tálalás előtt a tejszínt keményre felvertem a cukorral, habfixálóval.
A torta tetejére kis habrózsákat nyomtam, és kis citromszeletekkel kidíszítettem.










2018. február 26., hétfő

Tejszínes epres torta

Hozzávalók:

 a tortalaphoz: 4 db tojás, 12 dkg kristálycukor, 12 dkg finomliszt, 8 g sütőpor, csipet só 2 evőkanál víz.

  a krémhez: 450 ml tej, másfél csomag vaníliás pudingpor, 3 evőkanál kristálycukor, 200 ml habtejszín, 1 tasak habfixáló, 30 dkg eper / most fagyasztottat használtam/.
a díszítéshez : 2 dl habtejszín, 1 csomag habfixáló,  csokidara  és még kb 10 dkg eper.

Elkészítése:

  A tortalaphoz a piskóta tésztát elkészítettem, és egy 24 cm-s sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöttem.180 fokos sütőben 20 - 30 perc alatt kisült.

Az epret kiolvasztottam. A tejben elkevertem a cukrot, hozzáadtam a pudingport majd készre főztem, és hagytam kihűlni. Mikor már félig kihűlt belekevertem a kiolvadt epret.
A krémhez való habtejszínt habfixáló hozzáadásával kemény habbá vertem.
Hozzáadtam a kihűlt átkevert pudingot, és óvatosan összeforgattam.

A piskótát három részre vágtam. A krémet megfeleztem, és még kb 4 evőkanállal  elvettem belőle, hogy maradjon a torta tetejére is.
 Az alsó lapra kentem a krém felét, rá a másik piskótalap, újra krém.
A tetejére tettem  az utolsó piskótalapot, és a maradék krémet rásimítottam.
Pár órát a hűtőbe raktam dermedni, de lehet egész éjszakára is a hűtőben hűlni hagyni.

Fogyasztás előtt a 2 dl tejszínt keményre felvertem a habfixálóval, és a torta tetejére kis habrózsákat nyomtam.
Díszítésként még a  10 dkg epret félig kiolvasztottam, és a tortára helyeztem, végül tortadarával is megszórtam.

Ötlet: Cookpad - Alajuli receptjét variáltam át.










2017. október 8., vasárnap

Szedres trüffel torta

Hozzávalók:

 a piskótához: 3 evőkanál finomliszt, 3 evőkanál rétesliszt, 6 db tojás, 6 evőkanál kristálycukor,
                        2 - 3 evőkanál kakaópor, fél csomag sütőpor, csipet só.

 a krémhez: 15 dkg étcsokoládé, 4 dl tejszín, 15 dkg szeder + 6 - 7 db a díszítéshez, 1, 5 dl cukorszirup, pici rum, étcsokoládé, fehér csokoládé- a torta tetejére.

Elkészítése:

   A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem a csipet sóval.
   A tojássárgákat kikevertem a cukorral, majd belekevertem a kakaóport, sütőport, és a liszteket.
  A fehérjehabból először egy keveset kevertem bele, majd óvatosan a többi habot is hozzáadtam.
  Sütőpapírral kibélelt 24 cm-s tortaformába öntöttem a masszát, és közepes hőmérsékleten megsütöttem.

 A krémhez először a 2 dl tejszínt felmelegítettem a csokoládéval, majd a többi tejszínt is beleöntöttem, és forrásig melegítettem. Hagytam alaposan kihűlni, kell neki pár óra míg a hűtőbe megdermed. Töltés előtt robot géppel még felhabosítottam.

 A szedreket egy kis rumos cukorszirupban meg mártottam. Ehhez 1, 5 dl vízben feloldottam 6 evőkanál cukrot, és némi rumot löttyintettem bele. A szedreket beledobtam, és fél perc után ki is vettem őket.

A kihűlt tortát 3 felé vágtam, a krém 1/3  részét rákentem, szederrel kiraktam, majd a másik lapot is megkentem krémmel, rá szintén szeder. Végül a tetejére, és az oldalára  kentem a maradék krémet.
Díszítésképp szederrel kiraktam a tetejét,majd még   étcsokoládét, és fehér csokoládét reszeltem rá.

Forrás:http://www.gasztromanko.hu/szedres-truffel-torta/













2017. október 5., csütörtök

Szedres - málnás mascarponés torta

Hozzávalók:

  a piskótalaphoz:  6 db tojás, 12 evőkanál liszt, 12 g sütőpor, 12 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál víz, 6 evőkanál étolaj.

  a krémhez:  25 dkg mascarpone, 1, 5 dl tejszín, / de lehet 2 dl is/ 15 dkg porcukor, / 10 dkg  is elég/
                      2 csomag vaníliás cukor,  10 g zselatin,  20- 25 dkg szeder, málna.

  a díszítéshez: 0,5 dl tejszín / de lehet 2 dl is ha jó tejszínesen szeretnénk, és az oldalát is be szeretnénk vonni./

Elkészítése:

  A  tojásokat szétválasztottam, a fehérjét keményre felvertem.
  A tojássárgákat kikevertem a cukorral, hozzákevertem az étolajat, vizet, majd a lisztet, végül a tojások habját kevertem bele óvatosan.
 Egy 26 cm-s tortaformába sütőpapírt tettem, és beleöntöttem a masszát, előmelegített sütőben 180 fokon 40- 45 percig sütöttem. / időközben nem árt rá nézni, lehet hogy le kell takarni a tetejét ne hogy megégjen./

A tejszínt keményre felvertem, a mascarponét kikevertem a porcukorral, vaníliás cukorral.
A zselatint 0, 5 dl vízben feloldottam, melegítettem, majd a mascarponés krémhez kevertem, végül a tejszínt is hozzáadtam. Fél órára beraktam a hűtőbe dermedni.

A kihűlt piskótát 3 felé vágtam az alsó lapra kentem a krém egy részét, szedret, málnát tettem  rá, majd másik lap, rá szintén krém, és gyümölcs.
A tetejére raktam az utolsó lapot, elkentem rajta a krém maradékát.
A tejszínt keményre felvertem, és kis rózsákat nyomtam rá.
Szederrel, és málnával még  kidíszítettem  a tetejét.

Ötlet :2 oldal azaz  Cookpad, és Gizi receptjeiből lett összekombinálva.















    

2017. augusztus 1., kedd

Málnás mogyorós sajttorta

Hozzávalók:

az alaphoz:  15 dkg zabkeksz, 10 dkg mogyoró, 10 dkg vaj,

a töltelékhez: 2 dl tejszín, 2 zacskó instant zselatin/ főzés nélküli/ 4 dkg porcukor, 25 dkg natúr krémsajt, 2 dl natúr joghurt, 30 dkg málna + 5 dkg díszítéshez.

Elkészítése:

  A kekszet konyhai aprítóval morzsásra törtem, a mogyorót ledaráltam, és 2 evőkanálnyit félretettem a díszítéshez. Az olvasztott vajjal összekevertem őket, majd egyenletesen egy folpackkal bélelt 22 cm- s kapcsos tortaforma aljába lapogattam. Hűtőbe raktam dermedni.

A hideg tejszínt elektromos habverővel elkezdtem felverni, majd fokozatosan hozzászórtam a 2 csomag zselatint. / Hamar megkeményedik, nem kell sokáig  felverni /
 A málnát összeturmixoltam a porcukorral, joghurttal.  Hozzákevertem a tejszínhez, belekevertem a krémsajtot is, és még mindig az elektromos habverőt használtam.

 A krémet a kekszes alapra simítottam, és legalább 3- 4 órára a hűtőbe raktam.
 Tálaláskor óvatosan leválasztottam a tortát a formáról, a tetejét málnával kiraktam, és megszórtam a maradék mogyoróval.

Ötlet: Meglepetés magazin.










2017. július 31., hétfő

Meggyes őrvény torta

Hozzávalók:

  a tésztához: 20 dkg liszt, 1 tojás,  10 dkg kristálycukor, 10 dkg vaj, 1 csipet só.

  a 1 töltelék : 10 dkg túró, 330 g natúr joghurt, 3 evőkanál kristálycukor, 1 db zselatinfix.

  a 2 töltelék : fél kg meggy / én most kevesebb meggyet használtam, így még tettem hozzá epret, ribizlit/ 6 evőkanál kristálycukor, 20 g  vagyis 1 csomag zselatin por.

A tésztához az összes hozzávalót a vaj kivételével összegyúrtam, majd a vajjal jól összedolgoztam.
Fóliába csomagoltam, és beraktam a hűtőbe 40 percre pihenni.

Mikor már megdermedt a tészta lisztezett felületen kinyújtottam, és egy 24 cm- s átmérőjű sütőpapírral kibélelt tortaformába helyeztem. Az oldalát is kibéleltem a tésztával, az alját villával megszurkáltam.  Sütőpapírt raktam rá , szárazbabot borítottam a tetejére, hogy sütés közben ne hullámosodjon fel a tészta. Előmelegített sütőben 200 fokon 20 - 25 perc alatt kisült.

A tölteléket is elkészítettem közben. A meggyet felforraltam, beleraktam a cukrot, 1 - 2 percig forraltam, majd levettem a tűzről.
 A zselatint elkevertem kb. 1 dl vízzel, a mikróban megmelegítettem, és a meggyhez kevertem.
 Botmixerrel pürésítettem, majd kicsit hűlni hagytam.

A másik töltelékhez a túrót, a joghurtot a zselatinfixet, és a cukrot összekevertem.

 Mikor már kihűlt a tészta, és a meggyes töltelék is kihűlt kissé elkezdtem a töltést.
 A fehér joghurtos masszából a tésztalap közepére csurgattam egy keveset, majd meggyes masszából
ugyanennyit. Aztán megint a fehéret, ezt folytattam addig míg a masszák el nem fogytak.
Szép csíkosnak kellene lennie, de nekem összefolyt az egész., a tetején , a belseje lett inkább márványos.
 Hűtőbe raktam 3 órára dermedni, utána mát szépen lehet szeletelni.

Forrás: Cookpad - Tóth Erika receptje.