2019. augusztus 22., csütörtök

Áfonyás sajttorta

Hozzávalók:

 a tésztához: 50 dkg omlós liszt, 12 dkg kristálycukor, 2 kiskanál sütőpor, 12 dkg vaj, 2 kávéskanál vanília aroma, 3 db tojás.

a töltelékhez: 25 dkg mascarpone, 20 dkg krémsajt, / én lidl-s goldessa light sajtkrémet használtam/
  2 kávéskanál vanília aroma,  12 dkg porcukor, 2 db tojás.
a tetejére : 20 dkg áfonya.

Elkészítése:

 A tészta hozzávalóit robotgéppel összedolgoztam, majd sütőpapírral bélelt 26 cm- s tortaformába helyeztem a tészta 2/3 részét, a széleire is tettem.

A töltelék hozzávalóit összedolgoztam, és a tortaformában levő tésztára raktam.
Megszórtam áfonyával, és erre rácsipkedtem a megmaradt tészta részét.

Előmelegített sütőben 180 fokon 40 perc alatt megsütöttem.

Forrás: Cookpad: Vass Orsolya receptje.





2019. augusztus 18., vasárnap

Túrós krémes szederrel

Hozzávalók:

 a piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 6 evőkanál liszt, 
 1 evőkanál útifű maghéj, fél csomag sütőpor, 4 evőkanál víz.

a krémhez: 25 dkg túró, 33 dkg tejföl, / nagy dobozos / 15 dkg joghurt, fél citrom leve, 2 evőkanál kristálycukor, / aki édesebben szereti tehet bele több cukrot is/  1 csomag vaníliáscukor, 1 csomag zselatinpor, 4,5 dl tejszín, kb. 10 dkg szeder a tetejére.

Elkészítése:

 A tésztához a tojásokat szétválasztottam, és a fehérjéket kemény habbá vertem egy csipet sóval.
 A tojássárgákat habosra kevertem a cukorral,  a vaníliáscukorral, valamint négy kanál vizzel.
 A lisztben elkevertem a sütőport, és az útifű maghéjat.
 Apránként a tojásos keverékbe dolgoztam, majd beleforgattam a tojáshabot is.
A tésztát egy sütőpapírral bélelt 35 x 23 cm-s sütőformába simítottam, és előmelegített 180 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni.

A töltelékhez a túrót simára kevertem a tejföllel, joghurttal, a fél citrom levével.
A cukorral, és a vaníliáscukorral ízesítettem, és alaposan összedolgoztam.
A zselatint feloldottam egy kevés vizben a mikróban forrásig melegítettem, majd hagytam kissé kihűlni.
 Mikor már langyosra hűlt belekevertem a túrós krémbe.
A tejszínt kemény habbá vertem, majd a krémhez kevertem, és szilárdulásig beraktam a hűtőbe.

A kihűlt piskótára halmoztam az összeállt krémet, és a szeder szemekkel kiraktam a tetejét.
Tálalásig a hűtőben kell tartani.

Ötlet: Recepttár süteményes fűzet, Kovács Zsanett receptje alapján.






2019. július 27., szombat

Barackos túrós lepény

Hozzávalók:

a tésztához: 50 dkg túró, 3 tojás, 3 evőkanál búzadara, 1 csomag sütőpor, 10 dkg kristálycukor,  /vagy eritrit/ 6 dkg liszt, 1 teáskanál vanília aroma.

a töltelékhez: 50 dkg sárgabarack, 2 evőkanál rum, /vagy rum aroma/ 2 evőkanál kristálycukor, vagy
                       / eritrit/
a tetejére: 2 evőkanál zsemlemorzsa, vagy darált keksz, 6 dkg vaj, de szerintem elég 4 dkg is akkor nem lesz kissé zsíros az alja.

Elkészítése:

 A sárgabarackot megmostam, meghámoztam, és negyedekre vágtam, az eriritet rászórtam majd a rummal meglocsoltam.
A lisztet, a túrót, a tojások sárgáját, az eritritet, a búzadarát, a sütőport, a vanília aromát összekevertem egy mélyebb tálban.
A tojásfehérjéket kemény habbá vertem, majd a túrós keverékhez kevertem.

A tészta felét egy sütőpapírral kibélelt 20 x 30 cm-s tepsibe simítottam, megszórtam a barack felével, rátettem a maradék tésztát, majd a barack másik felét.
Megszórtam zsemlemorzsával, / de szerintem ki lehet próbálni darált kekszel is/ majd a vajat kis kockákra vágtam, és ráhelyeztem a tésztára.
Előmelegített 180 fokos sütőben 40 perc alatt megsütöttem.


2019. július 17., szerda

Sárgabarackos frangipán pite

Hozzávalók:

a tészta alaphoz: 12 dkg liszt, 8 dkg hideg vaj, 4 dkg porcukor, csipet só, 1 teáskanál hideg víz,
a lekenéshez sárgabarack lekvár.

a mandulakrémhez: 10 dkg darált mandula, 10 dkg vaj, 1, 5 dkg liszt, 10 dkg nádcukor, csipet só,
                                 2 tojás.
a tetejére: sárgabarack.

Elkészítése:

 Elöször a pite tésztát állítottam össze.
A lisztet összegyúrtam a hideg vajjal, porcukorral, sóval, hideg vizzel.
Egy 24 cm -s sütőpapírral bélelt tortaforma aljába lapogattam, és előmelegített 180 fokos sütőben
12 - 15 perc alatt aranybarnára elősütöttem, majd hagytam kissé kihűlni.

Amig a tészta sült, hűlt addig elkészítettem a mandulakrémet.
A puha vajat kihabosítottam a cukorral, majd a 2 tojással tovább habosítottam.
Beletettem  a darált mandulát, sót, lisztet, és alaposan átkevertem.

A pite alját megkentem a lekvárral, beleöntöttem a masszát, majd kiraktam negyedelt sárgabarackokkal.
180 fokos sütőben kb 45 perc alatt megsült.
A tetejét porcukorral hintettem meg.

Forrás: https://sweetandcrazy.cafeblog.hu/2017/07/27/sargabarackos-frangipan-avagy-sult-mandulakremes-pite/




2019. július 15., hétfő

Erdei gyümölcsös joghurttorta

Hozzávalók:

 az alaphoz: 25 dkg darált keksz, 3 dkg porcukor vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 12 dkg vaj, 50 ml tej.

az első töltelékhez: 10 dkg túró, 400 g natúr görög joghurt, 3 evőkanál kristálycukor vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 csomag zselatin fix.

a második töltelékhez: 1/ 2 kg erdei gyümölcs keverék / fagyasztott, vagy most nyáron málna, ribizli, meggy, szeder/  6 evőkanál kristálycukor vagy 2, 5 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 csomag zselatinpor.

a tetejére : gyümölcsök.

Elkészítése:

A darált kekszet összegyúrtam a vajjal, édesítővel, tejjel.
Egy 24 cm-s tortaformát kibéleltem sütőpapírral, és bele nyomkodtam a kekszes alapot.
A hűtőbe raktam dermedni.

A gyümölcskeveréket beleöntöttem egy közepes lábosba  az édesítőt belekevertem, majd forrásig felfőztem. A zselatint feloldottam 150 ml vizben, a mikróban kicsit melegítettem, majd a gyümölcskeverékbe kevertem. Hűvös helyre tettem hűlni, majd a hűtőbe raktam még szilárdulni.

A joghurtot, a túrót, az édesítőt, és a zselatinfixet összekevertem, hűtőbe raktam.

Mikor már a tőltelékek megdermedtek, elkezdtem összeállítani a tortát.
A kekszes alapra tettem pár evőkanál joghurtos krémet, rá pár kanál gyümölcskeverék, és igy folytattam a rétegezést, míg el nem fogyott mindkettő. Kicsi összekevertem a krémeket, elsimítottam a tetejét.  1 -2  órára hűtőbe raktam dermedni, utána szeleteltem.







2019. július 3., szerda

Tönkölylisztes mézes meggyes pite

Hozzávalók:

a tésztához:  30 dkg fehér tönkölyliszt, 15 dkg teljeskiörlésű tönkölyliszt, / lehet 45 dkg sima fehér lisztből is készíteni/ 1 csapott teáskanál szódabikarbóna, 12 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 3 - 4 evőkanál tej, 1 tojás, 2 evőkanál méz.

a töltelékhez: 1 kg magozott meggy, 3 dl meggylé, 15 dkg cukor, 8 dkg étkezési keményítő,
                       2 evőkanál meggylekvár.
1 tojás a lekenéshez.

Elkészítése:

 A töltelékhez a magozott meggyet 2 dl meggylével és a cukorral egy nagyobb lábosba tettem, felforraltam, majd besűrítettem a maradék 1 dl meggylében elkevert keményítővel. Hűvös helyre raktam hűlni.

A tésztához a liszteket, a szódabikarbónátot, a vajat, és a porcukrot elmorzsoltam. A tejet, mézet, és a tojást összekevertem, majd a lisztes részhez adtam, sima tésztává gyúrtam. 15 percig pihentettem.

A tészta kétharmadából lisztezett felületen tepsi méretű lapot nyújtottam, és belehelyeztem a sütőpapírral kibélelt 34 x 24 cm-s magas peremű  formába.
A meggylekvárral vékonyan  megkentem, és egyenletesen rárétegeztem a meghűlt meggytölteléket, majd befedtem a maradék tésztából nyújtott vékonyabb lappal.
A felvert tojással lekentem, villával megszúrkáltam, és 170 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütöttem.

Forrás: Nők Lapja Konyha 2015 júniusi száma.





2019. július 1., hétfő

Erdei gyümölcsös sajttorta

Elkészítése:

  a laphoz: 25 dkg darált keksz, 3 dkg porcukor, vagy 1 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 12 dkg vaj, 50 ml tej.
  a krémhez: 50 dkg krémsajt, 15 dkg porcukor vagy 4 dkg Dia welness 4 szeres édesítő, 2, 5 dl tejszínhab.
a tetejére: 50 dkg erdei gyümölcs keverék, 10 dkg porcukor, vagy 2, 5 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 dl víz, 2 dkg zselatin.

Elkészítése:

Egy kis lábosba tettem az erdei gyümölcsöket / én most felerészt fagyasztott keveréket és friss gyümölccsel készítettem/ hozzáadtam az édesítőt, az 1dl víz felét.
A másik felét a zselatinnal kikevertem, és a mikróban kicsit melegítettem.
 Mikor már elkezdett forrni a gyümölcskeverék, levettem a gázról, és belekevertem a feloldott zselatint. Hideg helyre tettem majd a hütőbe raktam szilárdulásig.

Ezután elkészítettem a kekszes alapot, a hozzávalókat egy tálba raktam, és alaposan összedolgoztam.
Mikor már összeállt egy 24 cm- s kibélelt tortaformába nyomkodtam, majd beraktam a hűtőbe.

Utánna elkészítettem a krémet, egy tálban a krémsajtot kikevertem az édesítővel, majd hozzáadtam az előzőleg kemény habbá vert tejszínt.

A kekszes alapra kentem a krémet, végül a kellően megszilárdult gyümölcskeveréket tettem rá.
Pár óra állás után már lehet szeletelni is.

Forrás: Cookpad: Nagy Izidóra receptjét  variálltam át saját ízlés szerint.





2019. június 28., péntek

Rákóczi túrós tönkölyliszttel, és édesítővel

Hozzávalók:

a tésztához:  14 dkg teljeskiörlésű tönkölyliszt, 6 dkg fehér tönkölyliszt, 1 tojás, 12 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 2 dkg Dia Wellness édesítő.

a töltelékhez: 50 dkg túró, 2 db tojássárgája, 2 tojásfehérje, 2 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 1 teáskanál vanília aroma, 1, 5 evőkanál tejföl, 2 evőkanál búzadara.

a tetejére: 2 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, 3 db tojásfehérje, ízlés szerint  baracklekvár.

Elkészítése:

 A tészta hozzávalóit összegyúrtam, és 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt elősütöttem.
 A töltelékhez a túrót áttörtem, a tojásfehérjét kemény habbá felvertem.
 A túróhoz hozzáadtam az édesítőt, a vanília aromát, a tejfölt, a búzadarát, a két tojássárgáját, majd belekevertem a tojáshabot is.





Az elősütött lapot vékonyan megkentem baracklekvárral, elsimítottam rajta a  túrós tölteléket.
Visszatettem a sütőbe még 25 percre.

A fagyasztóból kivett, és már félig kiengedett 3 tojásfehérjét keményre felvertem az édesítővel.
Mikor már  megsült a töltelék is a tojáshabot nyomózsákba töltöttem, és becsikoztam vele a süti tetejét. További 8- 10 percig sütöttem, míg kissé barnás nem lett.

Forrás: Cookpad: Pataki Nelly receptje.




2019. június 26., szerda

Cseresznyés banánkenyér

Hozzávalók:

 10 dkg fehér tönkölyliszt, 10 dkg teljeskiörlésű liszt, 10 dkg vaj, 15 dkg cseresznye, vagy meggy,
  1 dl tej, 5 dkg dió, 2, 5 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, vagy 8 dkg nádcukor, 1 banán, 2,5 dkg kakaópor, 1 tojás, 2 teáskanál vanília aroma, 2 teáskanál sütőpor, csipet só.

Elkészítése:

 A diót egy serpenyőben illatosra pirítottam, majd mozsárban összetörtem.
 A vajat kissé megolvasztottam a mikróban.
A tojást kikevertem az édesítővel, vanília aromával, vajjal, majd belekevertem az áttört banánt.
A liszttel elkevert sütőport, kakaóport, csipet sót, diót is hozzáadtam, utoljára a cseresznyét is jól belekevertem.

Egy sütőpapírral kibélelt őzgerinc formába simítottam, és előmelegített sütőben 180 fokon 50 percig sütöttem.  


2019. június 25., kedd

Epres túrós brownie

Hozzávalók:

a tésztához: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg kristálycukor, / én 2, 5 dkg Dia Wellness négyszeres édesítőt használtam/
  3 tojás, 5 dkg vaj,  15 dkg liszt, / én 7, 5 dkg zabpehelylisztet, és 7, 5 dkg tönkölylisztel készítettem/
  1 csapott teáskanál sütőpor, 1 csapott kávéskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál kakaópor.

a töltelékhez: 25 dkg félzsíros tehéntúró, 1 csomag vaníliáscukor, 2 evőkanál kristálycukor, / én folyékony édesítőt használtam ízlés szerint/ 1 tojás, 2 csapott evőkanál zabpehely, 10 -15 dkg darabolt eper.

Elkészítése:

 Az étcsokoládét a vajjal megolvasztottam a mikróban.
A túrós töltelékhez valókat összekevertem.
Az egész tojásokat kikevertem az édesítővel, hozzáadtam az olvasztott vajas csokit, majd a sütőporral, szódabikarbónával, kakaóporral elvegyített liszttet is belekevertem.
A tésztamasszát egy sütőpapírral kibélelt 20 x 30 cm -s tepsibe simítottam, majd egy evőkanállal ráhalmoztam a túrós tölteléket. A darabolt epret rárakosgattam.

Előmelegített 160 fokos légkeveréses sütőben 20 - 25 percig sütöttem.
Nem szabad túl sütni, akkor jó ha a belseje még egy kicsit ruganyos, ragacsos.

Forrás: https://gabicsek.blogspot.com/2019/06/epres-turos-brownie.html






2019. június 17., hétfő

Epres túrós pite

Hozzávalók:

a tésztához : 20 dkg omlós liszt, 5 dkg kristálycukor,  1 csomag vaníliáscukor, 2 evőkanál tejföl,
 1 tojássárgája,  10 dkg vaj, 1 teáskanál sütőpor, csipet só.

a töltelékhez: 50 dkg túró, 3 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő vagy 12 dkg kristálycukor, 1 db tojássárgája, 2 db tojásfehérje, 1 dl tejföl, 1 csomag vaníliás pudingpor, 2 dkg étkezési keményítő, 1 csomag vaníliáscukor, 30- 40 dkg eper.

Elkészítése:

  Egy tálba szitáltam a lisztet, hozzáadtam a sót, a  sütőport, a cukrot, és a darabolt vajjal elkezdtem összemorzsolni, mikor már morzsalékos hozzádolgoztam a vaníliát, tojássárgáját,  tejfölt, és gyors mozdulatokkal összegyúrtam.
Fóliába csomagoltam, és 30 percre hűtőbe raktam. Ezt követően lisztezett felületen kinyújtottam.
 Egy 28 cm átmérőjű kivehető aljú piteformát kivajaztam, liszteztem, és belehelyeztem a kinyújtott tésztát. Villával megszúrkáltam több helyen, és 180 fokon 10 percig sütöttem. / Nekem kicsit ebbe a formába sok lett a tészta, ezért még 2 kis formába is raktam tésztát, tölteléket, epret./

A túrót áttörtem villával, hozzáadtam a tejfölt, a tojásárgáját, az édesítőt, a vaníliáscukrot, a vaníliás pudingot, a keményítőt, és végül beleforgattam a keményre felvert 2 tojásfehérjét.
A pite tetejére kentem, és megraktam a tisztított, darabolt eperrel.
Visszaraktam a sütőbe, és még 15- 20 percet sütöttem.

Forrás: Femina.







2019. június 14., péntek

Ricottás - sajtos pogácsa


Hozzávalók:

 25 dkg ricotta vagy túró, 25 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg liszt, fél tojás a másik felét a lekenéshez használtam fel, 2, 5 dkg élesztő, 1 teáskanál só, kb. 10 dkg reszelt sajt, de lehet tökmagot is használni.

Elkészítése:

 Egy tálban a ricottát, a vajat, a  lisztet, a sót, a fél tojást, és az élesztőt alaposan összegyúrtam.
 Lisztezett felületen kinyújtottam kb 2, 5 dkg reszelt sajttal megszórtam, összehajtogattam, és hagytam kelni 20 percet. Utána megint kinyújtottam, újból megszórtam 2, 5 dkg reszelt sajttal, megint hajtogattam, kelni hagytam. Utoljára szintén kinyújtottam, megszórtam 2, 5 dkg reszelt sajttal, és még 20 percet pihentettem, majd kinyújtottam 1 cm vastagságúra.
Kisebb pogácsa szaggatóval kiszaggattam,  és egy sütőpapírral fedett sütőlemezre rakosgattam őket.A fél tojással lekentem a pogácsákat, és a tetejüket megszórtam a maradék reszelt sajttal.

Előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt kisültek.

Eredetileg csak egyszer kell hajtogatni, és elég egyszer kinyújtani, majd szaggatni, és lehet sütni.

Forrás:  Cookpad

2019. június 12., szerda

Meggyes mákos piskóta

Hozzávalók:

 20 dkg fehér, 15 dkg teljeskiörlésű tönkölyliszt, / eredetileg 25 dkg fehér tönkölyliszt /
  5 dkg porcukor, 5 dkg Dia Wellness 4 szeres édesítő, vagy 25 dkg porcukor,
  4 db tojás, 25 dkg meggy, /most fagyasztott, és kiolvasztott meggyet használtam/ 6 dkg darált mák, 1,5 dl étolaj, 1, 5 dl langyos víz, fél csomag sütőpor.

Elkészítése:

  A tojásokat kettéválasztottam , a sárgáját habosra kevertem a porcukros édesítővel, hozzáöntöttem a vízet, az olajat, és átkevertem. Folyamatos kevergetéssel beleöntöttem a sütőporral elkevert lisztet.
Végül az előzőleg keményre felvert tojáshabot adtam hozzá.

Sütőpapírral bélelt 20 x 30 cm-s tepsibe öntöttem a masszát, megszórtam mákkal, majd ráraktam a lecsepegtetett meggyet.
180 fokra előmelegített sütőben, 170 fokon 35- 40 perc alatt megsütöttem.
Porcukorral lehet díszíteni a tetejét.

Forrás: Cookpad



2019. május 14., kedd

Földimogyorókrémes zabpelyhes keksz

Hozzávalók:

  10 dkg zabpehely, 5 g folyékony édesítő, 5 dkg darált mandula, 15 dkg földimogyorókrém / cukormentes/ 10 dkg olvasztott vaj, 1 db tojás, 1 csipet őrölt  fahéj.

Elkészítése:

 A hozzávalókat alaposan összegyúrtam, majd gombocókat formáztam belőlük.
Sütőpapírral bélelt sütőtepsire tettem a golyókat, és vizes kézzel egyenként lelapítottam őket.
180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsültek.

Forrás: Cookpad

2019. május 12., vasárnap

Csokis piskótatekercs epres mascarponés krémmel

Hozzávalók:

a piskótatekercshez:  5 db tojás, 9 dkg finomliszt, 9 dkg kristálycukor, 2 evőkanál kakaópor,
a krémhez: 25 dkg mascarpone, 2 dl tejszín, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag habfixáló, 5 dkg porcukor, 30 dkg eper / én most fagyasztott és kiolvasztottat használtam/
 a díszítéshez: ízlés szerint étcsokoládé, eper, fehércsokoládé, csokireszelék.

Elkészítése:

 A piskótatekercset elkészítettem - vagyis a tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét kemény habbá, a sárgáját a cukorral fehéredésig felvertem.

Összekevertem őket óvatosan, hogy a fehér hab ne törjön össze. A kakaóport elkevertem a lisztben, majd ezt is a tojásos masszához adtam, és egy sütőpapírral fedett 35 x 40 cm-s tepsibe simítottam.
Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsült. / figyelni kell rá nehogy túl süssük, mert akkor nehéz feltekerni/

A krémet összeállítotam - a habtejszínt egy mély tálba öntöttem, hozzáadtam a habfixálót, és kemény habbá vertem.
Felvertem a mascarponét a cukorral a vaníliás cukorral, majd hozzákevertem a felvert tejszínt.
Az epret összeturmixoltam, és a krémhez adtam, jól összekevertem.

Mikor már megsült a piskóta sütőpapírostul feltekertem egy konyharuha segítségével, és félre tettem hűlni.
Ha kihűlt belekentem a krémet, és feltekertem.

5- 6 dkg étcsokoládét kevés étolajjal összeolvasztottam, majd leöntöttem a piskótatekercset.
 Eper szeletekkel díszítettem ki a tetejét.




Forrás: Cookpad- Kittina 90 receptje.