2016. március 31., csütörtök

Kedvenc szelet

Hozzávalók:

  a tésztához: 40 dkg finomliszt, fél csomag sütőpor, 12 dkg vaj, 12 dkg kristálycukor, 1 tojás,
                       1 kis doboz tejföl.

 a krémhez: 20 dkg puha vaj, 20 dkg porcukor, 5 dl tej, 2 evőkanál kristálycukor, 4 púpos evőkanál finomliszt, 2 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál citromlé, rum aroma.

a tetejére: 3 evőkanál forró víz, 3 evőkanál porcukor, 2 evőkanál kakaópor, 3 dkg vaj.

Elkészítése:

  A lisztben elkevertem a sütőport, cukrot, elmorzsoltam benne a vajat, hozzáadtam a tojást, és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható tésztát kapjak.
 A tésztát három egyenlő részre osztottam, / mérlegen lemértem őket/ egyenként kinyújtottam kb.
20 x 30 cm- s téglalappá, 3 mm vékonyra. Sütőpapírral fedett sütőlemezen egyenként, előmelegített  sütőben, 180 fokon kb. 5- 6 perc alatt világosra kisütöttem a tésztalapokat. / Ha a szélek elkezdenek barnulni akkor már ki kell venni a sütőből./

A krémhez az 5 dl tejben elkevertem a cukrot, lisztet, és közepes lángon sűrű krémmé főztem.
A porcukrot jól kikevertem a puha vajjal, majd hozzáadtam a már kihűlt krémet, és krémesre kevertem össze őket.
Kettéválasztottam a krémet, az egyik felébe belekevertem a kakaóport, és egy kis rum aromát, a másikba pedig a citromlevet.

Az egyik lapot tálcára helyeztem, megkentem a kakaós krémmel, ráraktam a következő lapot, amit citromos krémmel kentem meg,  végül a harmadik lappal befedtem.

A mához egy kis lábosban összemelegítettem a hozzávalókat, és a sütemény tetejére kentem.
Éjszakára hideg helyre tettem, hogy a lapok átpuhuljanak. Másnap már könnyen lehet szeletelni, és másod, vagy harmadnap még finomabb is.

Forrás: http://gabicsek.blogspot.hu/2014/03/kedvenc-szelet.html





2016. március 30., szerda

Csokis - mandulás kalács

Hozzávalók:

  140 ml langyos víz, fél tasak élesztőpor, 33 dkg finomliszt, 4 dkg porcukor, 1 tojássárgája,
    csipet só, 1 kávéskanál mandula aroma, 3, 5 dkg puha vaj,.
 A töltéshez: 8 dkg étcsokoládé, nagyobb darabokra vágva.
 A kenéshez: 1 kisebb tojássárgája, 1 evőkanál tej.
 A tetejére: 1 dkg szeletelt mandula, porcukor.

Elkészítése:

  Az alapanyagokat előkészítettem, hagytam hogy szoba hőmérsékletűre melegedjenek.
Egy nagyobb tálba tettem a lisztet, a porcukrot, a sót, és belekevertem az élesztőport.

Egy közepes mérőkancsóba kimértem a langyos vizet, és hozzákevertem a tojássárgáját, és az aromát.
Ezt a keveréket a liszteshez öntöttem, összedolgoztam.
Amikor már kezdett összeállni hozzádagasztottam a vajat is, cipóvá formáltam, és
letakarva 1 órát kelesztettem.

Egy sütőlemezre sütőpappírt raktam.
Lisztezett felületre borítottam a megkelt tésztát, három részre vágtam.
Egyesével átgyúrtam, és kb. 30 cm- s hosszú rudakat sodortam belőlük.
Mindegyik rudat a tenyeremmel ellapítottam, majd egyenletesen elosztottam rajtuk a csokidarabkákat.
A tészta két szélét a csoki felett középen összecsippentettem, majd néhányszor átgörgetve újra egyenletes rudakká formáltam.
Egymás mellé fektettem őket, a tetejüket összenyomtam, és hármas fonással végigfontam.
A két végét röviden visszahajtottam alulra, elrejtve az illesztést.
Átemeltem a sütőpappírral fedett sütőlemezre, és konyharuhával letakarva 30 percet kelesztettem.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
A tojássárgáját kikevertem a tejjel, és a megkelt kalácsot egyenletesen lekentem a keverékkel, majd megszórtam mandulaszeletekkel.
A sütőben 30 perc alatt megsült, majd porcukorral meghintettem.

Forrás: Stahl magazin 2014 tavaszi száma.







2016. március 29., kedd

Lekváros csokis kuglóf

Hozzávalók:

  25 dkg süteményliszt, 1 tojássárgája, 1, 75 dl tej, csipet só, 5 dkg kristálycukor, 4 dkg  puha vaj,
   1 teáskanál vanília aroma, 1 teáskanál rum, fél tasak élesztőpor.
      baracklekvár, vagy amilyet szeretnénk + csokicsepp, 1 evőkanál kakaópor.

Elkészítése:

  A kimért  lisztet beleöntöttem egy  mélyebb tálba, a sót elkevertem benne, rá a cukor, élesztőpor.
  A  tejbe belekevertem a tojássárgáját, aromát, rumot, és ráöntöttem a lisztes keverékre.
  Elkezdtem összegyúrni, és a puha vajjal lágy tésztává gyúrtam össze.

Egy órát kelesztettem, majd lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtottam.
 Megkentem baracklekvárral, megszórtam kakaóporral, és csokicseppekkel.
Egyenletesen feltekertem mint a bejglit.
Vajjal kikentem ,liszteztem egy nagyobb kuglófformát,  és belehelyeztem , a széleket próbáltam jól összedolgozni.
Letakarva majdnem másfél órát kelesztettem még.
Előmelegített sütőben közepes hőfokon kb. 1 órát sütöttem, félidőtájt fóliával letakartam, nehogy megégjen a teteje.
 Porcukorral lehet díszíteni, ezt a nagyon finomra sikerült kuglófot.

Forrás: www.zsanuaria.blogspot.hu







2016. március 28., hétfő

Erdei gyümölcsös csokoládétorta

Hozzávalók:

  a fehér piskótához: 5 tojásfehérje, 5 evőkanál porcukor, 4 evőkanál finomliszt, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 kávéskanál sütőpor.

a kakaós piskótához:  5 tojásfehérje, 5 evőkanál porcukor, 3 evőkanál finomliszt, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál kakaópor, 1 kávéskanál sütőpor.

A gyümölcskrémhez:

 20 dkg  fagyasztott eper, 10 dkg  fagyasztott szeder, 10 dkg fagyasztott ribizli, 10 dkg fagyasztott meggy, 1 púpozott evőkanál étkezési keményítő, 8 dkg vaj, 10 dkg porcukor.

A csokoládés ganache - hoz:

  30 dkg étcsokoládé, 2 dl tejszín, 2 dkg kristálycukor.

Elkészítése:

  Először a fehér piskótát kevertem be, az 5 tojásfehérjét a porcukorral mixerrel keményre felvertem, fakanállal belekevertem a lisztet, sütőport, étkezési keményítőt.

24 cm- s tortaformába sütőpapírt tettem, és beleöntöttem a masszát.
Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt kisütöttem.

Összekevertem a kakaós piskótamasszát is, és megsütöttem.

A krémhez:

 A gyümölcsöket egy lábosban addig főztem amíg levet nem engedtek. Botmixerrel pürésítettem, majd egy kevés vízzel elkevert étkezési keményítővel besűrítettem. Többször átkeverve kihűtöttem.

A vajat a porcukorral felhabosítottam, majd összekevertem a gyümölcspudinggal.
A piskótákat 2 - 2 lapba vágtam.

A ganache- hoz a tejszínt a cukorral forrásig melegítettem,  a darabokra tördelt csokoládét, belehelyeztem, és addig kevertem amíg a csokoládé teljesen felolvadt.

Az egyik kakaós piskótalapon eloszlattam a gyümölcskrém felét, ezt befedtem a fehér tésztalappal, rákentem a csokoládékrémet. Ismét kakaós piskótalap következett, rá a maradék gyümölcskrém,
 / vagyis nem az összes, mert maradt azért. Ez a mennyiség a csokikrémmel együtt kicsit sok.Legközelebb nagyobb, 26 cm-s tortaformába fogom sütni, 6 - 6 tojásfehérje felhasználásával./ végül a másik fehér tésztalappal befedtem, kentem rá csokoládékrémet, és az oldalát is bevontam vele. Színes tortadarával szórtam meg a tetejét díszítésként.

Forrás: www.suniskanal.blogspot.hu