2019. január 27., vasárnap

Beignet fánk

Hozzávalók:

 22, 5 dkg finomliszt, 2, 5 dkg porcukor, 1 kisebb tojás, fél csomag szárított élesztő, 2 dkg vaj,
 csipet só, 1, 2 dl víz és tej fele- fele arányban. Étolaj a sütéshez.

Elkészítése:

  A langyos vizes tejben elkevertem a szárított élesztőt 1 dkg cukorral, és letakarva felfutattam.
  Az élesztős folyadékot a felvert tojással és a lágy vajjal a sóval elkevert liszthez adtam.
  Kézzel összegyúrtam. / nekem nagyon jól összeállt, nem kellett hozzáadnom még lisztet/
  Letakarva 45 percig kelesztettem, addigra már kétszeresére nőtt.

  A megkelt tésztát lisztezett felületen  30 x 30 cm-s téglalappá kinyújtottam, és derelyevágoval 3 x 3 cm-s négyzetekre vágtam fel.
 Konyharuhával letakarva további 10 percig kelesztettem, majd 175 fokra felhevített olajban mindkét oldalukon aranysárgára sütöttem. /Sütés közben felpuffadnak, ezért is ne tegyünk túl sok fánkot az olajba . Gyorsan sülnek, oda kell figyelni nehogy megégjenek. / A kész fánkokat papírtörlővel bélelt tálcára szedtem, hogy az olaj lecsöpögjön róluk.
Porcukorral meghintve, házi  sárgabarack lekvárral tálaltam.

Forrás: http://suniskanal.blogspot.com/2019/01/new-orleans-i-fank-beignet.html



2019. január 26., szombat

Zabpelyhes keksz aszalt szilvával és csokival

Hozzávalók:

 15 dkg zabpehely, 12 dkg őrölt mandula, 6 dkg étcsokoládé, 6 dkg aszalt szilva, 8 dkg nyírfa cukor, 12 dkg vaj, 1 tojás, 1 teáskanál fahéj, 1 teáskanál vaníliáscukor, csipet só.

Elkészítése:

 A zabpelyhet egy száraz serpenyőben folyamatosan kevergetve megpirítottam, hozzáadtam a fahéjat, sót, mandulát, és az apróra vágott  aszalt szilvát, csokit.
 A puha vajat  a nyírfacukorral, a vaníliáscukorral egy kézi mixerrel habosra kevertem, hozzáadtam a tojást, és végül a zabpelyhes keveréket is.
Diónyi gombócokat formáztam belőle, és a két tenyerem közt ellapítottam.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam őket, és előmelegített sütőben 160 fokon légkeverésen kb.12 perc alatt készre sütöttem az első adagot. Nekem összesen 35 db keksz sült ki.
A tepsin hagytam kicsit kihűlni, majd átraktam egy tálcára, kihűlés után omlós, ropogós kekszek lettek.

Forrás: https://szemiramisz.blogspot.com/2014/03/zabpelyhes-keksz-aszalt-szilvaval-es.html


2019. január 23., szerda

Aszalt szilvás- datolyás -diós banánkenyér

Hozzávalók:

 20 dkg fehér tönkölyliszt, / vagy sima fehérliszt / fél zacskó sütőpor, fél teáskanál szódabikarbóna, csipet só,  1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék,  2 db tojás, 3 db érett banán, 12 dkg vaj, 6 dkg nádcukor,/ vagy sima cukor/ 1 csomag vaníliás cukor, 1 kávéskanál rumaroma, 2 maréknyi aszalt szilva, datolya vegyesen/ de lehet bármilyen más aszalt gyümölccsel készíteni/ 3 maroknyi dió/ vagy mogyoró/.

Elkészítése:

  Az aszalt szilvát, datolyát, diót durvára vágtam.
 A lisztet, sütőport, szódabikarbónátot, sót, mézes fűszerkeveréket egy tálba szitáltam.
 A banánt egy tálban villával összenyomkodtam, hozzáadtam a szoba hőmérsékletű vajat, cukrot, vaníliáscukrot, rumaromát.  Kézi mixer segíségével elkezdtem  kikeverni, és az egyesével hozzáadott  tojásokkal még egy kicsit tovább kevertem.
 Hozzáadagoltam a lisztes keveréket, és végül az aszalványokat,  a diót is fakanállal belekevertem.

Egy őzgerinc sütőformába sütőpapírt helyeztem, és beleöntöttem a masszát.
Előmelegített sütőben 160 fokon kb 1 órán át sült.
Tálaláskor porcukorral hintettem meg.

Forrás:https://mediterran.cafeblog.hu/2019/01/16/kicsik-nagyok-kedvence-vorosafonyas-kesudios-banankenyer/





2019. január 22., kedd

Szilvalekváros kifli

Hozzávalók:
35 db kiflihez.

a tésztához:  30 dkg finomliszt, 12 dkg sertésszsír, 1,5 dl tejföl, 1 dkg élesztő, 1 csipet só, fél evőkanál porcukor.

a töltéshez : szilvalekvár.
a hempergetéshez: 2 evőkanál porcukor, 1 zacskó vaníliáscukor.

Elkészítése:

 A lisztben elkevertem a sót, a porcukrot, majd elmorzsoltam benne a zsírt.
 A tejfölben simára kevertem az élesztőt/ nem kell felfuttatni az élesztőt/ majd hozzáadtam a lisztes keverékhez, és összegyúrtam a tésztát.
Gombóccá formáztam, fóliába csavartam, és egy éjszakára beraktam a hűtőbe.

Másnap 4 egyenlő gombóccá formáztam a tésztát, majd egyenként  mindegyiket kör alakúra  kinyújtottam. kb. 2 mm vékonyra.
A kinyújtott kört 8 egyenlő háromszögre vágtam, és
 mindegyik háromszög szélesebb részére egy fél teáskanál szilvalekvárt tettem, és kiflivé formáztam.

Sütőpapirral bélelt tepsire rakosgattam őket, és előmelegített légkeveréses sütőben 180 fokon kb 10 percig sütőttem az első adagot, utána a maradékot.
Világosak maradjanak, ha a széle elkezd barnulni akkor már jó.
Még forrón meghempergettem a kifliket vaníliásporcukor keverékben.

Forrás: http://gabicsek.blogspot.com/2018/12/szilvalekvaros-kifli.html






2019. január 21., hétfő

Gesztenyés csiga

Hozzávalók:

 a tésztához:  25 dkg búzaliszt, 12, 5 dkg vaj vagy margarin, 7 dkg virágméz, 1 dl tej, fél kávéskanál szódabikarbóna.

a töltelékhez: 25 dkg gesztenyepüré, 7 dkg nádcukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 evőkanál rum aroma, 5 dkg vaj vagy margarin, 1 kávéskanál vanília aroma.

a locsoláshoz: 80 ml tej, 2 dkg vaj vagy  margarin.

Elkészítése:

 A liszthez hozzáadtam a vajat , mézet, szódabikarbónátot, és a tejet. Jól összegyúrtam, majd beraktam a hűtőbe egy fél órára.
A gesztenyemasszát lereszeltem, hozzáadtam a vanília aromát, rumot, a nádcukrot, fahéjat, és az olvasztott vajat,  jól összekevertem.

A tésztát lisztezett felületen kinyújtottam, megkentem a gesztenyemasszával.
Feltekertem, és 1 cm-s szeleteket vágtam belőle.
A sütő aljába egy kis lábosba vizet tettem.
Sütőpapírral fedett sütőlemezre tettem az első adagot, és előmelegített 180 fokos sütőben kb 20 perc alatt kisütöttem, de a 17 perc környékén meglocsoltam a meleg tejben elkevert olvasztott vajjal. Utána a másik adagot is ugyanigy megsütöttem.

Forrás: Cookpad.





2019. január 20., vasárnap

Whoopi pie

Hozzávalók:

 a tésztához: 15 dkg vaj. 15 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 tojás, 0,5 dl tej,
                      1 dl kávé kihűtve, 25 dkg liszt,  5 dkg kakaópor, 1 teáskanál sütőpor,
                      1/ 2 teáskanál szódabikarbóna,  1/2  kávéskanál só.

a krémhez: 25 dkg mascarpone krémsajt, 5 dkg porcukor, 1 narancs kifacsart leve.

Elkészítése:

  A vajat a cukorral, a vaníliáscukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojást, és még kevertem egy kicsit. Ezután hozzáadtam a száraz hozzávalókat, majd a tejet,  a kávét, és jól összedolgoztam.

A masszát nyomózsákba töltöttem / de lehet két teáskanállal is/ és kis halmokat nyomtam egy sütőpapírral borított tepsire. 180 fokon kb. 10 perc alatt kisütöttem.

A krémhez a mascarponét kikevertem a porcukorral, a narancs levével.
Végül a korongokat összeragasztottam a krémmel.

Forrás: https://egyszerugyorsreceptek.com/whoopi-pie-a-testveremnel-kostoltuk-eloszor-annyira-finom-hogy-en-is-elkeszitettem/#more-23863


2019. január 2., szerda

Almás - mákos kuglóf

Hozzávalók:

 15 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliáscukor, 1 teáskanál fahéj,  3 nagyobb alma, vagy 4 kisebb, 
3 tojás,  5 dkg darált dió,  15 dkg liszt, 1csipet só, 1 csomag sütőpor, 1 evőkanál citromlé.
a díszítéshez: tetszés szerint pár evőkanál darált dió, porcukor.

Elkészítése:

  Az almát megmostam, megpucoltam, és kisebb darabokra vágtam. A citromlével meglocsoltam, és a fahéjjal megszórtam.
 A tojásokat felhabosítottam a cukorral, vaníliáscukorral. A száraz hozzávalókat összevegyítettem, és fakanállal a tojásos masszához kevertem. Végül az almát is beledolgoztam a tésztába.
 Egy kuglófformát kivajaztam, liszteztem, és beleöntöttem a masszát.

Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 35 perc alatt megsült.
Mikor kihűlt darált dióval és porcukorral  díszítettem, majd szeleteltem.

Forrás: Femina.hu