2013. augusztus 20., kedd

Kalászkenyér

Augusztus 20.-ra sütöttem meg ezt a finom kenyér fajtát.


Hozzávalók:
 a tésztához: 50 dkg finomliszt, 2,5 dkg élesztő, 3,5 dl tej, 1 kávéskanál cukor, 2 kávéskanál só, 2 evőkanál olaj. 

a töltelékhez: 20 dkg reszelt trapista sajt, 5 dkg puha vaj.

Elkészítése:

   a tejet langyosra melegítettem a cukorral, az élesztőt beleszórtam, pár perc alatt fel is futott. A közben a kimért liszthez, sóhoz öntöttem, és elkezdtem dagasztani, az olajat is hozzáadva közepesen kemény tésztává dagasztottam. Egy órát kelni hagytam, majd lisztezett felületen 2-3 mm vastag hosszúkás téglalappá nyújtottam.

  Nagyon vékonyan megkentem vajjal, és egyenletesen megszórtam reszelt sajttal. Ezután a tésztát úgy feltekertem mint a beiglit, és az igy kapott tekercset két darabra vágtam. Centinként éles késsel bevagdostam, a bevágott darabokat kalász formára kihajtogattam. Sütőpapírral fedett sütőlapra helyeztem őket, és előmelegített sütőben  kb.200 fokon 35 percig sütöttem.

 Forrás: Sajnos már nem emlékszem milyen oldalról írtam ki ezt a receptet.

    




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése