2015. június 23., kedd

Márványos, meggyes piskóta

Hozzávalók:

   A piskótához:

    8 db nagyobb tojás, 8 csapott evőkanál kristálycukor, 8 bő evőkanál finomliszt, 1 kávéskanál sütőpor, 1 púpozott evőkanál kakaópor, 1 bögre magozott meggy, 2 evőkanál darált dió.

A szóráshoz: 2 - 3 evőkanál szeletelt mandula.

 
Elkészítése:

   A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét a cukorral felvertem, majd ebbe óvatosan belekevertem a tojások sárgáját, és a sütőporral elkevert lisztet.
 Az összekavart piskótaalapot kettéválasztottam, egy kisebb, és egy nagyobb részre. A  kisebb részbe kakaóport kevertem.

 Egy 38 x 30- s tepsibe sütőpapírt raktam, beleöntöttem  először a világos, rá  a sötétebb  masszát. Megszórtam darált dióval, majd megmárványoztam - vagyis villával összehúztam a rétegeket.
 Meggyel, és szeletelt mandulával megszórtam a tetejét, és előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 30- 40 percig sütöttem. A tetejét még meglehet szórni porcukorral.

Forrás: ApróSéf.









2015. június 21., vasárnap

Ribizlis - zabpelyhes keksz

Hozzávalók:

  20 dkg zabpehely, 18 dkg graham liszt, 14 g sütőpor, 1 teáskanál őrölt fahéj, 2 csipet só, 7 dkg olvasztott kókuszolaj, 2 db tojás, 25 dkg méz, 8 dkg porcukor, 14 dkg ribizli vagy málna.

Elkészítése:

  Az összes hozzávalót összekevertem egy tálban, majd hűtőbe raktam 30 percre.
  Sütőpapírral fedett sütőlemezre diónyi halmokat raktam, egymástól kellő távolságra, hogy tudjanak terülni. 170 fokra előmelegített sütőben kb 15 perc alatt kisültek.
 Ebből az adagból 32 db keksz készíthető.


 



2015. június 19., péntek

Ribizlis morzsapite

Hozzávalók:

   30 dkg finomliszt, 8 dkg kristálycukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 tojás, 15 dkg vaj, kb. 50 dkg ribizli vagy eper.

Elkészítése:

  A lisztet elkevertem 5 dkg cukorral, és a sütőporral. Hozzáadtam a tojásfehérjét és a lágy vajat, kézzel összemorzsoltam a tésztát.
 A morzsalékot egyharmad - kétharmad arányban elosztottam. A nagyobb mennyiséghez hozzáadtam a tojássárgáját.
  Lisztezett felületen 3- 4 mm vékonyra nyújtottam a tésztát, és sütőpapírral fedett 20 x 30 cm -s tepsibe tettem.
 Villával megszurkáltam, és a ribizlit ráborítottam.  Rászórtam a maradék cukrot, majd a tésztamorzsát is rámorzsoltam.

Előmelegített sütőben kb. 30- 35 perc alatt készre sütöttem.

Forrás: Meglepetés receptnaptár.


 






2015. június 17., szerda

Mákos keksz sajtosan

Hozzávalók:

  15 dkg finomliszt, 7, 5 dkg vaj, 2, 5 dkg mák, 5 dkg reszelt sajt, 1 mokkáskanál só, 1 db tojás, szűkség szerint 1- 2 evőkanál víz. / nekem nem kellet vizet hozzáadnom./

Elkészítés:

 A száraz hozzávalókat összekevertem egy mélyebb tálban, hozzámorzsoltam a vajat.
 Hozzáadtam a tojást, a sajtot, és jól összegyúrtam.
 Hűtőbe raktam 2 órára, majd lisztezett felületen vékonyra kinyújtottam.
 Kiszaggattam virág formájúra, és sütőpapírral borított sütőlemezre rakosgattam őket. Két tepsire való, összesen 40 db kekszet sikerült kiszúrnom a tésztából.
 180 fokon 8- 9 perc alatt sült ki egy adag.

Forrás: www.szeretetrehangoltan.blogspot.hu


 

2015. június 16., kedd

Epres - túros piskóta bögrésen

Hozzávalók:

   25 dkg túró, 3 tojás, 25 dkg liszt, / 2 bögre/ 180 g natúr joghurt, / háromnegyed bögre/ 16 dkg étolaj, / 80 ml / 1 csomag sütőpor, 20 dkg eper.
  a tetejére: 1-2 evőkanál szeletelt mandula.

Elkészítése:

  A túrót kikevertem a cukorral, majd a tojásokkal is. Ezután hozzáadtam a tészta többi hozzávalóját, és egyneművé kevertem. Sütőpapírral bélelt 30 x 20 cm- s tepsibe öntöttem a masszát, és a tetejét kiraktam eperrel. Szeletelt mandulával megszórtam a tetejét, és  előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 40 percig sütöttem.
 Frissen jó, másnap már kissé megkeményedik.

Forrás: www.rupanerkonyha.cafeblog.hu


 








2015. június 15., hétfő

Sütés nélküli csokoládés - epres pite

Hozzávalók:

  Az alaphoz:  20 dkg kakaós keksz, 6 dkg vaj.
  A krémhez:  12 dkg étcsokoládé, 150 ml tejszín.
  A díszítéshez:  15- 20 szem eper, szeletelt mandula.

Elkészítése:

  A kakaós kekszet aprítógépben finomra őröltem, majd hozzá öntöttem az olvasztott vajat, és jól elkevertem a masszát.
 Egy kb.  20 cm átmérőjű sütőforma aljába sütőpapírt tettem, majd belenyomkodtam a kakaós masszát.
  A hűtőbe raktam 40 percre, hogy megdermedjen a keksz alap.

A tejszínt felforraltam, a csokoládét beletördeltem, levettem a tűzről, és addig kevergettem amíg a csokoládé felolvadt benne.

 A kekszes formát kivettem a hűtőből, ráöntöttem a tejszínes csokoládét, és egyenletesen elsimítottam.
Az epreket félbevágtam, és belenyomkodtam a csokirétegbe.
A tetejét szeletelt mandulával szórtam meg.
 Legalább 2 órára a hűtőbe kell tenni, hogy megdermedjen, utána szépen szeletelhető.

Ötlet : ApróSéf.


 



   

2015. június 14., vasárnap

Epres pudingos babapiskóta

Hozzávalók:

   1 csomag / 20 dkg babapiskóta / 1 vaníliás pudingpor, 3 - 4 evőkanál kristálycukor,  4 dl tej,
2 dl tejszín, kb. 20 dkg eper.

  a mártogatáshoz: kis adag  meleg kávé, 2 dl meleg tej.

Elkészítése:

  Először a pudingot készítem el, egy kisebb lábosban felmelegítem a tejet, beleöntöm a pudingport, és a cukrot. Folyamatos kevergetés mellett besűrítem, majd leveszem a tűzről.
  A tejszínt kemény habbá verem, és a pudinghoz keverem.

Előveszek egy 20 x 20 cm- s üvegtálat.
A meleg kávét, tejet összeöntöm, és belemártogatom a babapiskótákat.
Az üvegtálba lerakok egy sor mártogatott babapiskótát,  ráöntöm a pudingos tejszín  felét, rá epret szelek, és újból lerakok egy sor babapiskótát, rá a maradék puding, és végül még eperrel kirakom a tetejét.
 Berakom a hűtőbe, és 2 - 3 óra dermedés  után lehet enni belőle.





2015. június 13., szombat

Epres - kókuszos joghurtos pite

Hozzávalók:

  2 kis pohár natúr joghurt, 3 tojás, 1 - 1, 5 pohár kristálycukor, 1 pohár olaj, 1 pohár kókuszreszelék + 2 evőkanál a tetejére, 2 pohár finomliszt, 1 teáskanál vanília kivonat, csipet só, 2 teáskanál sütőpor, kb. 40 dkg eper vagy málna, meggy.

Elkészítése:

  A 3 tojást felvertem a cukorral, hozzáadtam a joghurtot, lisztet,sütőport,  kókuszreszeléket, sót, vanília kivonatot, olajat. Az egészet jól összekevertem, és egy sütőpapírral bélelt 20 x 30 cm - s tepsibe öntöttem. A tetejére rakosgattam az epret, és a 2 evőkanál kókuszreszeléket rászórtam. Előmelegített sütőben  közepes hőfokon 30 - 35 perc alatt megsütöttem.

Forrás: www.chefviki.hu


 


2015. május 31., vasárnap

Kókuszos - citromos keksz

Hozzávalók:

   5 dkg rizsliszt, 5 dkg graham liszt, 5 dkg zabpehely, 5 dkg kókuszreszelék, 6 dkg barna cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 mokkáskanál sütőpor, 1 citrom reszelt héja, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája, citromlé.

Elkészítése:

  A zabpelyhet, a kókuszreszeléket  őrlőben lisztté őröltem, a többi hozzávalóval, és egy kevés citromlével összegyúrtam. Beraktam a hűtőbe egy órára.

Lisztezett felületen vékonyra kinyújtottam, és virág alakú szaggatóval kiszaggattam.
Nekem 36 db jött ki ebből a mennyiségből.
Sütőpapírral bélelt sütőlemezre rakosgattam őket, és kb, 5 perc alatt sült ki egy tepsi keksz.
Mikor a széle már kicsit barnulni kezd ki kell venni a sütőből.
Pár percig hagyjuk a tepsin pihenni, mert még frissen elég törékeny.

Forrás: www.abroszra-valo.blogspot.hu


 

2015. május 30., szombat

Magos Graham -rúd

Hozzávalók:

  20 dkg Graham  - liszt, só, 8 dkg vaj, 1 tojás, kb. 1 evőkanál tejföl.

a tetejére: 1 tojás, szezámmag, lenmag, napraforgómag.

 Elkészítése:

   A lisztet elkevertem egy kávéskanál sóval, majd elmorzsoltam a vajjal.
    Hozzáadtam a tojást, a tejfölt, és összegyúrtam, lisztezett felületen kinyújtottam 3 mm vékonyra.
   Késsel  hosszabb rudakat vágtam ki a tésztából.
  A felvert tojással megkentem, és egyenletesen rászórtam a magokat.

   Előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 7- 8 perc alatt kisütöttem.

2015. május 28., csütörtök

Epres frangipane pite

Hozzávalók:

   a linzer aljhoz: 4 dkg porcukor, 8 dkg vaj, 12 dkg finomliszt.
   a rétegezéshez: 7 dkg eperlekvár.
   a mandulakrémhez: 10 dkg darált mandula, 10 dkg vaj, 10 dkg kristálycukor, 2 csipet só, 1, 6 dkg finomliszt, 2 db tojás.
   a tetejére : kb. fél kiló eper.


Elkészítése:

   Először a linzertésztát készítettem el, a lisztet, a porcukrot, és a hideg vajat összegyúrtam.
   Az elkészült linzertésztát egy sütőpapírral fedett 24 cm-s átmérőjű tortaforma aljába elterítettem.
  180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt aranybarnára sütöttem.
  Mikor már megsült, és kihűlt elkentem rajta az eperlekvárt.

Ezután kezdtem a frangipánt készíteni.
Egy tálban a  robotgéppel a vajat a cukorral kihabosítottam , majd folyamatos habosítás mellett egyenként hozzáadtam a tojásokat is.
 Legvégül a mandulát, a sót, lisztet kevertem hozzá.

  Az elkészült frangipánt a lekvárral megkent linzer alapra kanalaztam rá.
  Végül  eperrel raktam ki a tetejét.

 Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 40 - 50 perc alatt kisütöttem.

  Forrás: Apróséf


   









2015. május 27., szerda

Gyümölcsös joghurttorta

 25 .-k házassági évfordulónkra készítettem el ezt a finom tortát.


Hozzávalók:

  a piskótához: 4 db tojás, 4 evőkanál kristálycukor, 4 evőkanál finomliszt, 1 kávéskanál sütőpor.

 a kémhez: 1 nagy pohár, és egy kis pohár natúr joghurt, 1 zacskó zselatinpor, 15 dkg porcukor, 3 dl tejszín, 1 doboz erdei gyümölcskeverék.

a díszítéshez: 1 dl tejszín, eper, citromfűlevelek.

Elkészítése:

  A piskótát elkészítettem, egy 26 cm- s kapcsos tortaformában sütöttem meg.
 A joghurt egyharmadával oldódásig felmelegítettem a zselatinport, hozzáadtam a porcukor felét, majd a maradék joghurtot is belekevertem.
 A tejszínt verni kezdtem, menet közben a porcukor másik felét szórtam bele.
 A felvert tejszínben óvatosan elvegyítettem a már kissé kihűlt joghurtkrémet.
 Belekevertem a gyümölcskeveréket, és a krémet a tortakarikában lévő piskótára öntöttem. 3- 4 órára a hűtőbe raktam.
  Dermedés után a tetejét tejszínnel, eperrel, és citromfűlevelekkel díszítettem.

Ötlet: ApróSéf