2012. október 24., szerda

Francia meggyes pite


thechefvikinél láttam régebben meg ezt a meggyes sütit, rögtön megtetszett, és most meg is sütöttem.

Hozzávalók:

 az omlós  réteghez: 20 dkg finomliszt, 10 dkg vaj, 5 dkg kristálycukor, 1 káváskanál sütőpor, csipet só, 2 evőkanál tejföl.

 a diós piskótához: 5 tojás, 15 dkg kristálycukor, 10 dkg darált dió, 5 dkg zsemlemorzsa, vagy piskótamorzsa, 5 dkg finomliszt, 1 kávéskanál sütőpor.

 a tetejére: kb. 50 dkg meggy, 5 dkg kristálycukor, 1 kávéskanál fahéj.

 Az omlós tésztával kezdtem, - a lisztet  összekevertem a cukorral, sütőporral, csipet sóval, összemorzsoltam a vajjal, tejföllel, és jól összegyúrtam. Hűtőben 30 percet pihentettem, majd kinyújtottam, és 180 fokos sütőben kb. 12 perc alatt halvány aranysárgára sütöttem. Elősütés után, még forrón ,lekentem rummal elkevert lekvárral.

A diós piskótához  5 tojássárgáját 10 dkg cukorral kikevertem, az 5 tojásfehérjét 5 dkg cukorral kemény habbá vertem . 10 dkg darált diót, 5 dkg morzsát, 5 dkg lisztet, a kávéskanál sütőport a kikevert tojássárgájához kevertem, majd több részletben hozzáforgattam a tojáshabot. Végül a lekvározott tésztaalapra simítottam.

 Fagyasztott meggyet használtam, tehát a kiolvasztott  meggyet az 5 dkg cukorral , fahéjjal összekevertem, és rárakosgattam a a diós tésztára. 180 fokos sütőben kb. 35 percig sütöttem.





     

















2 megjegyzés: