2017. december 23., szombat

Gesztenyés tiramisu szelet

Hozzávalók:

  a tésztához: 6 db tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 7 evőkanál süteményliszt, 1 teáskanál sütőpor.
  a töltelékhez: 50 dkg mirelit gesztenyepüré, 1 csomag tiramisu pudingpor, 2 dl tej, 1 teáskanál cukor, 15 dkg mascarpone krémsajt, kb. 20 db babapiskóta, 2 dl presszókávé, 0, 5 dl rum, vagy aroma.
 a bevonathoz: 10 dkg tortabevonó, kevés étolaj.

Elkészítése:

  A piskótát megsütöttem egy sütőpapírral bélelt nagy sütőtepsin.
  Mikor kihűlt keresztben  kettévágtam.

 A krémhez a pudingport a tejjel és a cukorral pár perc alatt sűrűre főztem, majd megvártam míg kihűl.
 A gesztenyemasszát előzőleg kivettem a fagyasztóból, és mikor már kellő kép felengedett villával összetörtem.
 Hozzákevertem a rumot, a krémsajtot, majd a kihűlt pudinggal krémesre kevertem.

 A kávét lefőztem, mehet bele egy kis likőr is ha szeretnénk.
 Az egyik piskótalapot megkentem a fele krémmel, a babapiskótákat egyesével a kávéba mártogattam, majd szorosan egymás mellé rakosgattam őket.
 A maradék krémmel megkentem, a másik piskótalapot ráterítettem.
 Alufóliát tettem a tetejére, rá 4 kg kristálycukrot raktam, és 2 órára beraktam a hűtőbe szilárdulni.

A csokoládét egy kis olajjal összeolvasztottam, és a hűtőből kivett sütemény tetejére csurgattam, és szépen elsimítottam rajta. Dermedés után szeleteltem.

Forrás: cookpad










    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése